VI.

Gratián császárnak, midőn Rhaetiában birtokait a juthungok megtámadták, sőt ellene Maxim is Britániában pártot ütött, felszólítására a húnok adtak segélyt, s a hún és alán vegyes sereg Gaun (Kaun, Kun?) vezérlete alatt Maxim ellen Britanniába menendő, már Gallia felé közeledett, midőn Gratián Leydennél 383-ban elesvén, öcscse ifjabb Valentinián azon reményben, hogy Maximmal kibékülend, a hún sereget arany ajándékkal, s az általok elfoglalt Pannonia birtokának szerződés szerinti elismerésével oda birta, hogy Alemannián keresztül Pannoniába visszatérjenek.[1]

Azonban Maxim nem csendesedett le, sőt 387-ben Galliát és Itáliát elfoglalva már Aquilejáig hatolt, úgy hogy Theodozius császár 388-ban ismét a húnok segélyére szorult[2], de a mi nem sikerült mindaddig, míg Karatont, a hún birodalom Feketetenger melléki részének kormányzóját, ki egy főemberének Donátnak[3] hitszegőleg lett megöletése miatt 365boszúra gyuladt, ajándékokkal meg nem engesztelte; ekkor a húnok alán és góth seregekkel egyesülve, s a Dunát lovaikon könnyű szerrel átusztatva, Maxim testvérét Marcellint elébb Sziszeknél, majd Pettaunál megverték, s Theodoziust teljes diadalra segítették.[4]

A Theodoziussali barátság azonban nem sokáig tartott, mert már 391-ben Theodozius államministerének Rufinnak titkos biztatására nagy erővel Thráciába beütöttek, s azt tűzzel vassal pusztították; Theodozius jeles fővezérét Stilicot küldé ellenök, ki őket két ízben megvervén, körülsánczolt táborba vonulni kényszeríté, mígnem Rufin tanácsára Theodozius a hún sereget békével haza bocsátá; mit meghálálni igyekezvén, midőn 394-ben Theodozius ellen Eugen fegyvert fogott, a húnok és góthok Gain és Saul vezéreik alatt Theodoziust segítve, habár temérdek veszteséggel, de végre mégis Eugénnak nemcsak seregét szétverték, hanem magát is elfogták[5].

395-ben Theodozius meghalt; a nyugoti császárság Stilico gyámsága alatt kiskorú fiára Honorra, a keleti Árkádra maradt, kinek ministere Rufin maga vágyván a trónra, ennek titkos unszolására a góthok Alaric vezérlete alatt Thráciát és Görögországot kezdték pusztítani, a húnok pedig átkelve a Donon, a kaukázi kapukon, Armenián keresztül Melitene tartományt, Eufrat mellékét rabolták s Coelesyriáig nyomulva, Ciliciát bebarangolva, iszonyú öldöklés után kis Ázsián, Bosporon s Thrácián keresztül Kr. u. 400-ban tértek vissza Pannoniába.[6]

Míg a hadcsapatok keleten prédáltak, azalatt a honmaradtak közül többeket Kr. u. 397-ben Theotim scytha püspök a keresztyén vallásra térített[7]; e térítési működése alatt történt, hogy bár a scythák őt erényei, baráti szivessége s ajándékosztásai miatt kedvelték, azonban egy ízben utazása alkalmával, egy scytha a püspököt gazdagnak gondolván, nyakába hurok vetés által elfogni akarta, s már e 366végett kezét is kinyujtotta, de a püspök ezt észrevevén, sikerült neki elmenekülni[8].

Csakhamar 405-ben a visszatért húnsereget Arkád szólította fegyverre Gaina góth főember ellen; erre a húnok Uldin vezérök alatt a pártosokat szétverve, Gaina fejét ajándékul küldék a császárnak; mit az gazdag jutalommal viszonzott[9].

E közben Alarich góth király Honort Italiában megtámadván, a húnok Honor segélyére sietnek; azonban a góth, hún és alán seregek meghasonlván, egymás ellen harczba elegyedtek, s végre nagy vérontás után tértek vissza hazájokba[10].

406-ban ismét a gétákkal s alánokkal szövetkezve, Italiát látogatták meg Uldin vezér alatt, mint Radagais góth vezér segítői, de gazdag ajándék őket a pusztítástól visszatartotta; sőt Stilico közbenjárására Radagaist elhagyván, a rómaiakkal egyesültek s Radagaist megölve, hadseregét tönkre tették, s egy részök Stilico római vezér testőrei közé felvétetett; mely által Uldin oly nehéz helyzetbe jött, hogy csatát vesztve, serege egy része, különösen a scirrhek közül, igen sok fogságba jutott, a többivel kénytelen volt haza sietni. Ugyanez évben az alánok a húnoktól elszakadván, Galliát elborították, honnét négy év mulva Spanyolországba mentek át.[11]

408-ban Alarich ismét megrohanta Olaszországot, Rómát feldúlta; úgy látszik ez időben a húnok közt egyenetlenség támadt, mert egyrészök Alarich mellett harczolt, másrészök Honoriust segíté a góthok visszaűzésében.[12]

Ily romlással fenyegető belviszonyok közt Bendegúz, ki a többi fővezérek harczokban elhullása után 411-ben egyedül maradt a kormányon, a rómaiak által ajánlott békeszerződést elfogadta, s egész erejét, befolyását a belügyek rendezésére fordította.

367Több évig a hunok békében voltak, azonban 422-ben Thráciába becsaptak, majd Honorius meghalván, 423-ban Aetius közűlök 50 ezer embert vitt segélyül a trónkövetelő János részire Italiába; de János időközben elfogatván s megöletvén, a húnok harcz nélkül hazavonultak.[13]

426-ban merész vállalathoz kezdettek, mert Thráciát pusztítva, rabolva, Konstantinápolyig hatoltak, s magát e várost is ostrom alá vették, de vezéröket Rugas több fegyveresekkel a villám agyon sujtván, majd a táborban a dögvész nagy mértékben kezdvén pusztítani, nagy rémület és veszteség közt odahagyták a feldúlt tartományokat.[14]

Úgy látszik a rómaiak a húnoknak most szenvedett veszteségét felhasználták, mert 427-ben tőlök Pannoniát visszafoglalták.[15]

Ezután Bendegúz 427 körül meghalván, az ország kormánya Oktár[16] és Rof főemberekre bizatott; Oktár 430-ban nagy sereggel a Rajna mellé vonúlt burgundok ellen indúlt, útközben a húnok pusztítottak, raboltak; e közben Oktár véletlen meghalván, mások szerint a burgundokkal vívott harczban elesvén[17], a burgundok a vezér nélkül maradt húnokat megtámadták, s őket, 10 ezret levágva közűlök, megverték.[18]

Aetius a katonai fővezér Bonifácznak általa okozott halála miatt éltét veszélybe látván forogni, 432-ben Rofhoz menekűlt, ki őt nagylelkűen fogadta, s Aetius annak kegyét csakhamar annyira megnyerte, hogy sereggel ellátva Italiába visszabocsátotta. Ezen való rémületében Placidia, a kormányra alkalmatlan III. Valentinián császár anyja, már Galliába a góthokhoz folyamodott segélyért, midőn Aetiust Valentinián 433-ban nemcsak kegyébe visszafogadta, hanem fényes méltóságokkal is felruházta; e kedvező siker végetti hálából Aetius azon kivül, hogy a vele jött hún sereget gazdagon megajándékozta, még a húnok és rómaiak közti 368békés szerződést is, melybe hihetően a húnok által időközben visszafoglalt Pannoniának háborítlan birtoka is benfoglaltatott, megujította, s ennek biztosítása végett fiát Carpiliót adván a húnokhoz kezesül.[19]

E béke szükséges is volt a húnokra nézve, mert a keleti udvar és a köztök fennállott azon egyesség, melyszerint nekik 350 font arany évi adó és a szökevények átszolgáltatása volt kikötve, felbomláshoz közel vala; ezenkivül a húnok hatalma alatt levő dunamelléki Amaldsur, Ithamar, Tuncas s több más nemzeteknek a húnoktól a rómaiakhozi hajlása mutatkozott –, ezeket tehát Rof haddal megtámadni tervezte. Mielőtt azonban fegyverhez nyúlt volna, megkisérlette az ügyet követség utján kiegyenlíteni; e végett ily követségekben már gyakran járt Eslas főembert küldte Konstantinápolyba annak kijelentése végett, hogy ha a szökevény húnokat mind egyig ki nem adják, ő a szerződéstől visszalép. Eslas különös szivességgel fogadtatott, béke volt egyhangú ohajtása a senatusnak és császárnak, ki e végett két követet, Plinthast, a scytha származású, de consuli méltóságú hadvezért, s ennek ajánlatára Epigen quaestort, egy bölcs és tapasztalt államférfit küldött a húnokhoz, de az ekként megkezdett békealkudozást Rofnak közbejött halála kis időre megakasztotta 434–5-ben.[20]

[1] Hansiz. Germ. Sacra Tom. I. p. 52. Ambros. Epist. 27. Praynál Annal. I. 76.

[2] Praynál. u. o. 81. l.

[3] Az egykorú görög történetiró Olympiador Donátról és a húnokról s ezek királyainak nyilazási ügyességéről emlékezik, elmondja, hogy ő azokhoz és Donáthoz követségbe küldetett, melyben tengeren szenvedett veszélyes hányattatását siralmasan panaszolja, majd előadja, hogy Donát eskü által megcsalatván, törvényellenesen megöletett, s Charaton, a királyok közt első, e gyilkosság miatt haragra lobbant, és csak nagy nehezen sikerült a császárnak őt ajándékok által megengesztelni. (Stritter mem. popul. I. p. 478).
Donát hún királyságáról más történeti adat nincsen, s így nagyon hihető, hogy ő vagy nem volt húnkirály, mit neve is látszik igazolni, vagy legfölebb Charaton húnkirálynak volt kedves főembere s Hamberger hibásan teszi a kérdéses követség idejét Kr. u. 412-ik évre, a midőn Charaton már életben nem volt.

[4] Diaconus, Rufinus, Sozomen. Lat. Pacat. Orosius Praynál 80–82. l.

[5] Fröhlich. Claudian. I. k. Socrates. Orosius. Zosim. Sozomen. Theodoret. Rufin. Jászaynál magy. nemz. napj. 63. l.

[6] Philostorgius L. II.

[7] Oros. L. VII. c. 41. Hieronym. Epist. ad Laetam.

[8] Epiphanius c. 47.

[9] Codex Theodos. Tom. I. ad. a. 401. Valesius Lib. X. rer. Franc.

[10] Orosius L. VII. c. 37.

[11] Aventin. Annal. Boic. L. II. Prosper. Paulinus. Marcellin. Sigon. Sozomen. Jászaynál u. o. 65–6. l. Thierry 39. l. a scirrokra lásd Bel M. Attila ex Prisco 20. l. g. jegyzet.

[12] Zosim. L. V. c. 36. 37. 39. 43.

[13] Socrates Gregor. Turon. Fr. Borgias. Cassiodor. Jászaynál 66–7. l.

[14] Socrat. L. VII. c. 43. 45.

[15] Marcellin. in Chronico.

[16] Octár nevét Calanus (92 l.) és Siegbert Suphtárnak, Jornandes Oktár (C. 35.), Sigonius (hist. occid. imp. L. XII. p. 285.) Optár, Callimach (in Attila f. 631.) Hottár, Bonfin (D. I. 1. III. f. 35.) Ottárnak irja.

[17] Calan. Attil. p. 97. Socrates Praynál i. m. 102. l.

[18] Socrates VII. 30. 35.

[19] Pray Annal. p. 104.

[20] Priscus Excerp. Legat. p. 32.