V.

Sarmat és sauromat egy ugyanazon nemzet neve. Herodot[1] és Kr. e. 460-al élt Hippocrates[2], Plinius[3], Strabo, Diodor[4], Flavius Josephus[5]; és byzantzi István[6] irja, hogy a sarmaták scytha eredetűek, s scytha nemzet; s őket a görögök sauromatáknak nevezik; Herodot pedig nyilván mondja, hogy a sauromaták scytha nyelven beszélnek, de hibásan ejtik ki, mivel az amazonok nem tanulták meg tökéletesen; ezenkivül Plinius[7], Ptolemaeus, Appianus és Themistius a sarmaták sok nemzetségeit a Tana vize mellé, tehát a basilidák, kunok szomszédságába helyezi, sőt Thraciában a Haemus hegye és Ister közt Sarmata Arraeokat, kiket Areatoknak is hívnak, s az Ister torkolatainál sarmatiai szigetet is említ.

Kr. e. 484-el élt Herodot a sarmaták eredetéről e következő hagyományt közli:[8]

A hellenek hadat indítottak az amazonok ellen, s őket Thermodon vizénél legyőzvén, a fogságba ejtett amazonokat 3 hajón vitték magokkal, kik azonban útközben a helleneket megölték; azonban az amazonok nem értvén a hajók kormányzásához, a sík tengeren a hullámok és szél önkénye 294szerint vitettek, a véletlen őket Cremnöbe a Maeot tavánál a szabad vagy királyi scythák földén szállította ki, hol ménest találván ezt elrabolták, s a scythákat kezdték fosztogatni. A scythák először azt hitték, hogy férfi ellenséggel van dolguk, később azonban a csatában elesettekről meggyőződvén arról, hogy vitéz elleneik nők; közelökben tábort ütöttek, s velök ösmeretségbe léptek; a scytha ifjak, miután az amazonok őket hazájokba követni nem akarták, eltávoztak, s szüleiktől osztályrészüket megkapván, az amazonokat nőül vették s közös elhatározás folytán a Tana vizén túl kelet felé elköltöztek, s azon vidéken, melyen most laknak, letelepedtek. Innét van, hogy a sauromaták nejei, a régi életmódot követve, férfi ruhában férjeikkel, vagy ezek nélkül lóháton mennek vadászatra és csatába.

Hippocrat is azt irja[9] a scytha népből való sauromatákról, hogy ezek hölgyei szoktak lovagolni, nyilazni, lóhátról dárdát hajítani s harczolni, míg férjhez nem mennek; férjhez pedig nem mehetnek, míg három ellenséget meg nem ölnek; ki már férjhez ment, nem lovagol többé, ha csak általános hadjárat nem izentetik.

Scymnus Chios[10] a scythák közűl legjelesebbeknek mondja a sauromatákat, kikkel a Thermodonnáli ütközet után az amazonok összegyülvén, nőktől meghódított sauromatáknak neveztettek; ugyanezt említi Sic. Didor is.[11]

Plinius[12] a Tana mellé sarmatákat, kik – mint mondják – a médek származéka, helyez.

Siciliai Diodor[13] Kr. e. 40-el a scythák hatalma terjedését s jeles királyaikat előadván, ezt irja: ezen királyok alatt az általok meghódított népek közül sokan átköltözködének Scythiába s két nagy gyarmatosítás történt; egyik, mely Mediából a Tana mellékén elhelyezték, melynek népei sauromatáknak neveztettek, kik sok év mulva elszaporodván, Scythiát prédálva, a legyőzetteket megölve, az ország legnagyobb részét pusztasággá tevék.

Ez átköltözés idejét azonban pontosan alig határozhatni meg. Már Darius Kr. e. 508-al történt nagy scytha hadjáratánál említtetnek a sauromaták, mint a kik a scythákat 295sereggel segítették; s igy Plinius Solinus és Diodor által Mediából származtatás alapján igen hihető, hogy a sarmat scythák Kr. e. 650 körül, a méd birodalom visszaállításakor, a többi scythákkal együtt Scythiába átköltöztek, s itt a Tana vize mellékén letelepedve, Kr. u. 50-el élt Plinius szerént a scytha nevezet a sarmatákra is átment. Azonban a Kr. e. 484-el élt Herodot idejében csak a Tana vizéig laktak, de Kr. u. 484-el élt Herodot idejében csak a Tana vizéig laktak, de Kr. u. 138-ban irt Ptolemaeus szerint már annyira megszaporodtak s elhatalmasodtak, hogy az egész európai s az ázsiai Scythiának Volgáig terjedő nyugoti része rólok Sarmatiának neveztetett. Azért irja a Kr. u. 69-ben meghalt Curtius,[14] hogy a scythák bár egész Traciáig terjedő földön laktak, de a sarmatáknak nem szomszédjaik voltak, hanem azoknak egy részét tették.

Sarmatia elosztatott európai és ázsiaira, az európai a Tyras és Visztulától a fekete tengerig és Tanáig; az ázsiai a Tana, Maeot tava, Caucas, Caspi tenger és Volgáig terjedt.

A „sarmat” nevet némelyek a héber „sear-madaj” szótól, mi annyit tesz: méd maradék vagy utód, származtatják.

Norris a behistuni három nyelvű felirat scytha szövegének megfejtésekor a gyakran előforduló „mata” scytha szót mindenütt médnek fordítja.[15]

Hasonlóan Vestergaard a méd nyelvű feliratokban a „Mada” szót Mediának magyarázza.[16]

Lassen szerint „Mád” annyi mint Madai, Medos, Media tartomány neve.[17]

Figyelmet érdemel, hogy Reguly szerint a csuvasok a cseremiszeket „Sármász” néven nevezik, mi a cseremisszel összevág. A szármász szó tisztán csuvasz, s e nyelven jelent: tévelygő, kóborló, nomád.

Koskinen szerint[18] a „mada” szó, mely Mediának ősneve, – medo-scyth szó; mat assyrúl, mada casdo-scytha nyelven országot, tartományt jelent; s azon nép, 296melynek nyelvéből való a mada szó, kétségkivül az árják előtt uralkodott Mediában s általok tolatott félre; e turán népet a persák szakáknak, az ékiratok „szaka-humarga”-nak, Herodot „sküthai amyrgioi” névvel nevezik; mások szerint méd, assyr és chaldaei nyelven: sar, szár, szor, sarra, sarru királyt, császárt jelentvén, királyi scytháktól származásuk alapján nyerték a keleties sar-mata = királyföldi nevet, melyet a görögök basilius = királyi névvel fordították át, s a sarmatákat gyakran e néven, valamint a Maeot sarmata jazyges néven említik.[19]

A sar és mata szó a régi térképeken több helyneveknél előfordul:

Volt ugyanis a Tana vizénél egy erődített hely, melyet a chazarok és pecsenégek ellen védelmül építettek, ennek neve Sar-kjel vagy Sarkel, egyetlen fennmaradt szava a kozár nyelvnek,[20] mi Hammer[21] és b. sz. Constantin szerint jelent fehérvárat; ugyan ő a turk népcsaládokat elősorolván, a 10-iket Sarih néven nevezi.

Theophilactus Simocatta Kr. u. 612-ben élt görög iró hún népek közt unnugur, és Sar-sel nevűt említ.

Erdmann szerint a getákhoz tartoztak sargeták a Tana vizénél.[22]

Pontus tartományban Cuman városnál az Iris folyóba, Ciliciában a jász, a régi Persia Carmania tartományában a Paragon öbölbe mindenütt egy-egy Sar-us nevű folyó szakadt Kr. u. 557-ről említtetik az albanoknak „Saros” nevű fejedelmök.[23]

A dákok legrégibb királyául, s ennek ezüst pénzén is Sar-mis említtetik, kit Nagy Sándor haddal legyőzött; ettől neveztetett Dacia fővárosa a Sargetia folyó mellett Sar misegethusának.[24]

Hazai régi okleveleinkben is említtetik: castrum Sarus.

Fejér Gy. szerint[25] Sara-kozák annyit tesz, mint pusztai lovag, Steppen kaisaken.

297Horn szerint Madai volt alapítója a méd nemzetnek, melynek lakhelye az Eufrat és Tigrisen felül a caspi tengernél volt.

Herodot, Polybius, Plinius, Mediának a caspi tenger mellékén nyugotra Caucas felé nyuló részét Mat-iána, lakosait Matien, Mat-ián néven említi; Plinius és Diodor pedig éppen Mediából származtatják a sarmatákat[26], s igy igen hihető, hogy első lakhelyök Matiana tartományban, tehát éppen ott volt, hol később a parthus birodalom északnyugoti része állott, s nevöket innen nyerték.

Valjon tehát a sarmata névben, a sar szónak fejér jelentése, nem a sarmaták régi lakhelyén feltűnt fejér kúnokra vezet-e?

A sarmaták a fekete tengertől északra fekvő földet elfoglalván, a scythákat mind kis Scythiában a Duna torkolata mellett, mind nagy Scythia déli vidékein részint meghódították, részint kiszorították, s csak nehány törzsek tartották meg szabadságukat, kik a hegyek közé menekülve, alan vagy hegyi scytha nevet nyertek; igy a sarmaták egész a Borysthenig terjedő földet elfoglalták, s már a római birodalmat kezdték fenyegetni, miért ellenök a leghiresebb hadvezérek küldettek; de Borysthentől nyugotra Kr. e. 32-ig bár mindent elkövettek, nem hatolhattak; mert részint a kiűzött scythák, részint a geták feltartóztatták. Az e feletti küzdelmek közt nemcsak a borystheniták városa Olbia gyakran elfoglaltatott, de a geták is sok háborgatást állottak ki; mignem Boërebist a geták országát a hatalom legmagasabb fokára emelvén, Kr. e. 56-al Olbiát is ostrommal bevette. – De a geta birodalom csak Kr. e. 32-ig állhatott fenn, mert Boërebist néplázadás következtében megöletett, birodalma apró királyok közt szétosztatott. Ez országos zavart a sarmaták terjeszkedésre felhasználták, s ezután nem sokára történt a sarmata jászoknak Pannoniában, Illyricumban, Duna-Tisza közön és Daciában letelepedésök.[27]

I. Illyr-jászok: Plinius Dalmátia mellett Issaeokat említ; a Dráva vizéről pedig azt irja, hogy e folyó a Serret, Serrapil, Jas és Amdizet fő nemzetek lakhelyén foly keresztül.[28]

298Kr. e. 66-al élt Strabo a pannon nemzetek közt említi a „diászokat” Baton vezérükkel.[29]

Ptolemaeus a régi Pannoniában lakó népeket előszámlálván, felső Pannonia közepén az Arabo vize mellett Sabaria környékére Jassius népet helyez[30]; a magy. nemz. muzeum Savariában vagy Szombathelyen kiásott római tégláján pedig ez olvasható: „Lucias Savariensis Jon.”[31]

Veszprémben talált köveken Antonin korából olvastatik: „M. Sentili Jasi.”[32]

Bizanti István irja: Jas, Illuria része, lakói Játák; (atticai szójárással Jásák helyett) neveztetik Jonikának is.[33]

Mursa alsó Pannoniai városról olvassuk szinte Byzanti Istvánnál: „Mursa, városa Joniának, építménye Adrianusnak.”[34]

Egy római kövön, mely a régi Mursa, ma Eszék várostól nem messze ásatott ki s Kr. u. 192 év előtti időről való, ez áll: „Divo Comodo Respublica Jasorû”[35]; Toplitzán Varasdmegyében nagy Constantin emlékére emelt kő találtatik, ily felirattal: „Aquas Jasas vi ignis consumptas cum porticibus et omnib. ornamentis ad pristinam faciem restituit.”[36]

Egy Veszprém mellett kiásott táblán[37] pedig ez áll: „Getae, Chresimi Jasi. felicis.”

Rosty által kiadott Pannonia térképén, a Dráva-Száva közön, a mai Pettau, Belevár, Sziszek és Cilly közt Jászok s Töplitz „Aquae Jasae” néven említtetnek.

Mellesleg említve, a Bosniát Horvátországtól elválasztó folyó Unn nevet visel ma is.

De nemcsak felső, hanem alsó Pannoniában is laktak jászok; mire mutat a hajdani Intercisa, ma D.-Pentele mellett fekvő Nagyvenyim pusztán talált kőtábla, melyen ez áll: „Jasus eques Frontoniane turmae et Gratiani”; e jász lovag a Kr. u. 375-el uralkodott Gratian római császár alatt élt.[38] E feliratos kövek találási helyei egymástól igen 299távol esvén, következtethető, hogy a pannoniai jászok hires nemzet volt, s nagy kiterjedésű földet foglalt el.

Pannoniában gyűléses, azaz olyan jászok éltek, kik közgyűlésekben intézték el dolgaikat, ezt igazolja a „respublica Jasorum” fentebbi kifejezés.

E gyűléses jászok egyedül abban különböztek a Duna-Tisza közti jászoktól, hogy ez utóbbiak királyi hatalom alatt éltek. A Pannonia, Pan-ionia vagy Paeonia név maga is annyi, mint gyűléses jász tartomány vagy jász közönség tartománya.[39]

II. Metanasta vagy sarmata jászok; Kr. e. 336-ban trónralépett Nagy Sándorról irja Arian: hogy ez az Ister vizéhez érkezett, mely mellett a leghadakozóbb nemzetek laknak, mint a celták, ezek közt végsők a Quadusok és Markomanok, azután a Jászok, kik részüket teszik a sauromatáknak, – hátrább a geták, ezután a sauromata nemzet; végül az Ister tengerbe szakadásánál a scythák.

Strabo irja: azon egész tartománynak, mely az Ister és Borysthen közt fekszik, első része a Geta pusztaság, azután a tyrigeták, ezek után a sarmata jászok, s kik basiliusoknak hivatnak és urgok.

Tacitus emlékezik a sarmata jászok fejedelmeiről, kik a rómaiak által szövetségesekül felvétettek; továbbá említi a sarmata jászok lovasságát.[40]

Plinius[41] Maeot tava fölött, Bug folyó mellett, sauromatákat említ; továbbá irja: hogy a felsőbb vidéket a Duna és hercynai erdőség között Carnuntumig a pannoniai téli táborig s német őrségig a roxolánok lakják; a mezőséget és sikságot a sarmata jászok, a hegyeket pedig és erdőséget alább az ezektől kiűzetett dákok a Pathis vizéig.

Marcianus Heracleota irja Sarmatia határairól: „délre határosok a metanasta jászok.”[42]

Procopius a hún uralom alatti időből említi: „mindazok, kiket a régiek Sauromatáknak, Hamaxobiusoknak és Metanastáknak neveznek.”[43]

300Agathemer beszéli: „leginkább Sarmatiához képest nyugot felé a metanasta jászokon túl délnek fekszik Dácia.[44]

Zonaras Kr. u. 147-ben élt Appian után irja: hogy Traján hadakozott a dákok ellen, kik az ionok mellett laknak[45]; miből világos, hogy a metanasta vagy sarmata jászok is neveztettek ionoknak.

A Duna és Tisza közt fel a Karpát bérczekig, Ptolemaeus szerint, ki Kr. u. 120–60 közt élt, a metanasta = vándor, jövevény vagy parthus jászok laktak, kik – mint Érdy helyesen megjegyzi – szlávok nem lehettek, mert ezeknek itt még akkor hirök sem volt, mikor a kún, kazar, besenyő és jász rokon népekből álló palóczok, átkelve a Dunán, Pannoniát pusztították annyira, hogy ellenök a Duna partján a rómaiak őrhelyeket építettek; ily őrhely düledékei láthatók fehérmegyei Bata helységen alól a Tárnok völgyben, mely romok közt következő feliratú, jelenleg a m. n. muzeumban őrzött kő találtatott: „Imperator Caesar Antoninus Augustus Pius Sarmaticus Brittannicus Pontifex Tribunitiae Potestatis Consul Pater Patriae ripan omnem b…olo exstructis item Praesidiis per loca opportuna ad claudestinos latrunculorum transitus oppositis munivit per …” (itt két sor ki van törülve). – Ez őrhelyet tehát Antoninus Caracalla római császár Kr. u. 211–2-ben építtette a latrunculusok = palóczok ellen. A magyar palóczol – úgymond Érdy = csavarog; a latin palor = vagor; palantes = paláczolók, palóczok, csavargók, rablók.[46]

III. A dák jászok: ezeknek dáciai lakását igazolja, hogy Fejérvárt Erdélyben kiásott régi római kövön olvastatik: „item vexil: dacor. parthic.”[47]

Várhely körül kiásott s Antoninus Pius korából Kr. u. 140 év körül való római kövön többek közt ez áll: „pro salute et felici Pont. Max. et Anniae Faustinae Aug. Coniugi C. Clod. VI. Praef. M. Dacorum Jassiorum hanc statuam in Auraria numinibus” stb.[48]; másik görög, harmadik 301latin feliratú kövön „Axius Aelianus … Jonius” áll[49], melyekből kiderül, hogy Erdélyben vagy Moldvában Kr. u. 153-al laktak dák-jászok, és hogy a jonius a jassiussal ugyanazon egy jász nemzet.

Kr. e. 40 évvel Berebist dák király a Dunáig terjesztvén uralmát, a sarmatiai jászokat haddal megtámadta, s legyőzvén őket, közikbe királyt rendelt; azonban Berebist hatalma nem sok idő mulva gyengülni kezdvén, a sarmata jászok e királyt elűzték; majd a köztök feltámadt belviszály s talán az alánoknak is előrenyomulása következtében egy részök elhagyta régi hazáját, s a dákokat megrohanván, ezek birtokán – kis részök a mostani Erdélyben, a nagyobb rész pedig a Dunatiszaközön, fel egész a Morava vizéig – telepedett le, s mivel hazájokból elköltöztek, metanasta jász, vagyis a többiektől elköltözött, elpártolt, parthus jász, s Sarmat országból jővén ki, sarmát jász nevet nyertek.[50]

A sarmat és metanasta melléknév, úgy látszik, megkülönböztető névül szolgált azon jászoktól, kik hihetően még Sarmat országban lakásuk előtt, talán mindjárt a sarmaták Scythiába letelepedésükkor részint Pannoniába, részint Illyricumba tették át lakásukat; mert ezek sarmat jász néven soha nem említtetnek; ellenben a Dunatiszaközi sarmat jászok csupán metanasta, jazyges, sőt scytha néven is – habár ritkán – említtetnek a régi irók által.[51]

Maradtak azonban a metanasta jászok kiköltözése után is sarmatországi lakhelyükön több jászok, mert Ptolemaeus[52] Kr. u. 140-el, sőt Ammianus Marcellinus 370-el is Maeot tava melletti jászokról emlékeznek.[53]

Ezek szerint több mint valószinű, hogy a történetiróknál sarmata néven előforduló Maeot körüli nemzet történelme a jászokat illeti.

Biborban született Constantin irja, hogy Diocletian római császár idejében Kr. u. 254–304-ig Criscon bospori 302király Orinak fia, a Maeot tava körül lakó sarmatákból tekintélyes sereget gyűjtvén, a rómaiak ellen indúlt s egész Halys folyóig előre nyomúlt. Ellenök Diocletian Constans vezér alatt sereget küldött, mely szinte a Halys folyóhoz érkezvén, mivel látta Constans, hogy a sarmatákat fel nem tartóztathatja, cselhez folyamodott, s a császár jóváhagyásával a chersonitákat ültette fel, kik a sarmaták városát Bosport megrohanván, elfoglalták, sőt hadi fortéllyal a sarmaták összes családját elfogták. Értesülvén erről a sauromaták fejedelme, kénytelen volt a rómaiakkal, minden foglyaik visszaadása mellett, békét kötni, mire ezután a chersoniták a sauromatáknak elfoglalt városaikat s elfogott családjaikat visszaadták; a chersoniták pedig hű szolgálatukért a római császártól adóelengedéssel s gazdag ajándékokkal jutalmaztattak meg.[54]

Nagy Constantin alatt 306–337. a sarmaták királya, őseinek a chersoniták által fogságba ejtéseért bosszút állani kivánva, fegyverre kelt; a chersoniták elfogadván a harczot, Caphanál a sarmatákat megszalasztották, s Caphát tüzvén ki országaik határaiúl, esküvel erősítette meg mindkét fél, hogy egymás országát fegyverrel háborgatni nem fogják.

Azonban a sarmaták országuk területe ezáltali csorbulását sokáig nem türhetvén, nehány év mulva fegyverre keltek, s Caphán túl benyomultak; a chersoniták királya Pharnac szinte sereget gyüjtött, s már szembe állott a két had egymással, midőn mindkét fél királya, övéi kimélése végett, párbaj által kivánta az ügyet elintézni; de szerencsétlenül, mert Pharnak a sauromaták királyát különös csellel megsebesítvén, midőn lerogyott, fejét levágta; – ekként vesztették el a sauromaták bospori tartományukat.[55]

A pannoniai, illyricumi és daciai jászok önállóságáról vagy tetteiről hiteles történelmi adatok hiányzanak, s így igen hihető, hogy a vitézségéről elhiresedett sarmata jászokhoz, mint testvérekhez csatlakoztak.

[1] IV. k. 117.

[2] 26 §.

[3] L. IV. c. 25.

[4] L. XI. p. 492. L. IV. p. 249.

[5] Opera Amstelod. 1726. T. II. p. 410–411. de bello judiaco L. VII. c. 4. §. 3.

[6] De urbibus Leigd. bat. 1694. p. 712.

[7] L. VI. c. 7. c. 18. 24.

[8] L. IV. 110.

[9] 26 §.

[10] v. 847.

[11] IV. k. 28.

[12] VI. k. 7 f.

[13] II. k. 43.

[14] L. VII. c. 7.

[15] Journ. of the Royal Asiat. Soc. 1852. P. I. v. XV. p. 97. 101. 191.

[16] Soc. Roy. Des antiqu. du nord 1845. janv. p. 407.

[17] Pers. Keilinschr. p. 63.

[18] Nyelvtud. közlem. IV. 212 l. Reguly album LXIV l.

[19] Scymnus Chios Perieg. 847. v.

[20] Horváth M. Magy. orsz. tört. I. 15. l.

[21] Gesch. der gold. Horde 8 l. 24. l.

[22] Temudschin 59. l.

[23] Stritter mem. popul. I. 644. VI. 340.

[24] Benkő Transylvan. I. p. 10. Cellarii Geogr. antiqua. Lipsae 1731. I. 479. p.

[25] Kunok 100. l.

[26] Jerney kel. utaz. II. 224. l.

[27] Acta Societ. Götting. XII. p. 168.

[28] Hist. nat. L. III. c. 26. 28.

[29] Geograph. Amstelod. 1707. T. I. p. 483. marg. 314.

[30] L. II. c. 16.

[31] Tud. Gyüjt. 1830. VIII. 13. l.

[32] Tud. Gyüjt. 1829. VII. 13. l. Katanchich Istri accol. Geogr. I. 361. l.

[33] De urbibus Lugd. Bat. 1694. p. 407.

[34] U. a. p. 566.

[35] Tud. Gyüjt. 1830. VIII. 12. l.

[36] Katanchich Istri accol. Geogr. I. p. 548.

[37] Tud. Gyüjt. 1819. VII. 13. l.

[38] Vasárnapi ujs. 1866. 17-ik szám. 205. l.

[39] Uj m. muz. 1854. II. 139. Dio Cassius v. II. L. LXXI. p. 1188.

[40] Histor. L. III. c. 5. Annal. L. XII. 29. 30.

[41] L. IV. c. 25.

[42] Geogr. vet. Scipt. gr. min. Oxon. 1698. vol. I. p. 54. 55.

[43] De aedificiis L. IV. c. 1.

[44] Geogr. antiqua L. II. c. 4.

[45] Annales. Paris. 1686. T. I. p. 584.

[46] Uj m. muz. 1854. II. 138.

[47] Katanchich Istri Accol. Geogr. vet. P. II. 239. Nro. 151.

[48] U. a. u. o. p. 213.

[49] Katanchich i. m. p. 245. No 190.

[50] Severini Com. hist. de vet. incol. Hung. Cisdanub. p. 22. Magy. orsz. hist. Gebhardi ut. Kulcsár. I. 116. l. Hornyik Kecskemét v. tört. I. 12. l.

[51] Tud. Gyüjt. 1829. VII. 40. l.

[52] Geograph. III. k. 5. f. 18. §.

[53] L. XXII. p. 252.

[54] Stritter mem. pop. IV.

[55] U. a. u. o. 513–4. l.