IV.

A jász szóról a m. Academia magyar nyelvszótára ezt írja:[1] „Jász (iász vagy i-ász v. ijász) széles értelemben jelent oly embert, vagy vitézt, ki íjjal bánik, íjjal lődöz; szoros értelemben a magyar nemzetnek egyik különös ága, mely régi időkben mint ügyes nyilazó tűntette ki magát.” Az ív vagy íjj magyar szóhoz közelít a tatár és ujgur nyelvben a: jej, a kurd és török nyelvben a iai, mely mindegyik íjj jelentéssel bir.

284A mongolok a XIII. században oly ügyes nyilazók voltak, hogy őket az armeniaiak csak nyilazó népnek = íjjászoknak nevezték.[2] A nyilvessző görögül: ios, oistos, yssos, io, toxeűma, belos; latinul sagitta, a kézív: toxon, bios, latin: arcus, s így átfordítás után nyerték a jászok a görög és latin iróknál előforduló különféle neveiket.

Miután azonban tagadni nem lehet sem azt, hogy a régi korban külön jász nevű nemzet létezett, sem azt, hogy az íjjász vagy jász kifejezés, és ennek megfelelő más nyelvű átfordításai nem mindenkor a külön jász nemzetre, hanem esetleg a régi hadviselésben legfőbb szerepet vitt nyilas vagy íjjász hadosztályra is vonatkoznak, a biráló történelemnek figyelni kell határozottan arra, hogy vajjon világosan nemzetről van-e említés téve, mivel különben az egész régi világ hadseregének, nyillal felszerelt osztályában, mindenütt jász nemzetet fog elég tévesen találni.

Philistaeus, philistinus néven mind a régi, mind az ujabb jászok említtetnek a történetiróknál s hazai oklevelekben. A philistaeus nevét némelyek a philein és oistos görög szavaktól származtatják, melynek jelentése íjjkedvelő, íjjász;[3] azonban a philistaues név már Ábrahám korában Kr. e. 2000 évvel pelestim alakban előfordul, mely korban még Görögország fennállásáról a történelem nem is emlékezik.

A m. academiai nagy szótár szerint[4] a philistaeus a héber plisti szóból származott, mely annyi mint kóbor, ballagó, csapongó; a gyök: palás = csapong, kóborol, hangokban egyez a palócz szóval; de előjönnek a philistauesok a lengyel törvényekben is, – s dû Fresne Károly Glossáriumában a philistaeus nevet „kóborló” szóval magyarázza;[5] ebből az következik, hogy a philistaeusok kóborló nomád életet éltek; ez azonban ellenkezik a történelemmel, mely szerint ők királyok alatt s városokban laktak.

A philistauesok az aethyopiai szentirásban feleset, eeme néven jőnek elő, mert Ludolf Jóbnak aethiopiai szótárában: 285falasa annyi mint: elköltözött; falasi = vándor, felesata = elköltözés; philistaeus tehát aethiopiai nyelven = kiköltözött, metanasta, száműzött; görög nyelven pedig philistaeus az allophylos szóval fejeztetik ki, mely tesz: más nemzetbelit, latinúl: alienigena.[6]

Hogy a nagy húnscytha néptörzsnek melyik osztálya s mely alkalommal nyerte a philistaeus nevet, erre nézve a történelem némi valószinű felvilágosítást nyújt.

Az ó szövetség szerént Chamnak fia Mizraim telepedett le Egyiptomban s ennek fia Caphtorimtól származtak a pelistinusok vagy philistaeusok,[7] kiknek lakhelye az Egyiptomot Palaestinától elválasztó Sikhor folyótól kezdve, az egyiptomi tenger mellékén Jamniáig terjedő először keskeny földrész volt, hol Gaza, Ascalon, Azot, Accaron, Gáth nevű városaik említtetnek, mint székhelyei azon öt fejedelemségnek, melyre fel valának osztva.[8]

Ezen öt fejedelem vitte közöttök a hadvezérséget, együtt jelent meg nyert hadi győzelmekért lett ünnepélyes hálaáldozatoknál, s együtt tanácskozott országos ügyekben. Ez időben a philistaeusok hadi szekerek, lovasok, nehéz fegyveresek és íjjászokból[9] nagy tömeget valának képesek talpra állítani; seregeik százanként, s ezrenként voltak csapatokra osztva, városaik pedig paloták, nagy templomok, szobrok, arany áldozati ajándékokkal, s müvészileg dolgozott fegyverekkel valának felékesítve.[10]

Mint vitéz nemzet nem sok idő mulva Abimélek király alatt Kanaán földjét, Kám fiának Kanaánnak hajdani birtokát, egy patakokkal bővölködő s téjjel mézzel folyó gazdag tartományt elfoglalták; az izraëlitákkal sokat harczoltak, s rajtok 40 évig uralkodtak, mígnem az izraëliták jelesebb királyaik s vezéreik alatt őket elgyengítvén, végre Nagy Sándor által legyőzettek, s országuk végromlásnak indult;[11] a rómaiak rólok nevezték el Palaestinát.[12]

286A philistaeus név Kr. e. 2000 évvel élt Ábrahám korától 144-ik évig, többször előfordul a szent könyvekben,[13] minthogy azonban a zsidók őket csak Egyiptomban 1706-ban letelepedésök alatt kezdték ösmerni, hihető, hogy nevöket az egyiptomiaktól vették át.[14]

Fentebb említve volt, hogy a húnscythák egy nagy osztálya Hyksos név alatt Egyiptomnak a földközi tengerre fekvő alsó részét Kr. e. 2547-től 1541-ig s így ezer éven túl uralma alatt tartotta, mígnem az Egyiptomban 1615 körül letelepedett aethiopok segélyével sikerült hatalmukat megtörni, s 1600 körül Egyiptomból kiszorítani, a midőn hosszabb küzdés után 1519-ben egy részök Görögországba ment át; nagy részök azonban Palaestinába vonult, honnét 1314-ben tovább űzettek.

Ebers szerint[15] a hyksosok phoenici és arab népvegyület, egy nagyobb és hatalmasabb népáradat, melyre Egyiptomban uralkodása alatt az egyiptomiak vallás és erkölcsi tekintetben erős hatással voltak, egyébiránt ma már minden elfogulatlan történetbuvár előtt világos, hogy az izraëliták bevándorlásának a hyksosokkal semmi köze.

Ezek szerint a philistaeusoknak az ó szövetségben Ábrahám korábani megjelenése összevág a hyksosok Egyiptomban feltünése idejével; a Palaestinába való letelepedésök pedig alig 28 évvel előzte meg azon időt, midőn a zsidók az egyiptomi szolgaságból Kr. e. 1492 körül elmenekültek, hogy elérjék az igéret földjét Kanaánt, de a melynek birhatásáért elébb a philistaeusokkal 7 évi véres hadjáratot kelle átharczolniok.

Némely irók az 1519-ben Görögországba átköltözött hyksos vagy philistaeusoktól származtatják a pelasgokat, s Wachter szerint a pelasgoknak sem eredete, sem nyelve nem phoeniciai, hanem scytha, s e nyelven „pelasg” szó tesz jövevényt, vándort; sőt Jageman szerint tesz: Palaestinából vagy a philistaeusok földjéről való népet.[16]

287A philistaeusok később, részint az egyiptomi királyok, részint a zsidók által folyvást háborgattatván, nagy részök Ázsia belsejébe költözött; majd egy részök 1483-ban Sesostrisnak lett Ázsia meghódításában hű szövetségese, mely 9 évig tartott hadjárat után Persis és Assyriában települt le, scytha nyelven – parthus név alatt; másik részök pedig tovább is Palaestinában maradván, a hatalomra emelkedett; s már Egyiptomból kiindulásakor 600 ezer fegyverest kiállítani tudott zsidó nemzet fegyvere ellen, századokon át küzdött. A jászphilisteusok itt lakásának emlékét fenntartotta az ó szövetség, melyben előadatik[17], hogy 1452-ben Kr. e. az amoriták királya Sihon, az izraeliták ellen a pusztába vonult Jahz vagy Jahas-ig, az ő királyi városáig, hol megütköztek. Jahza, Hyeronimus szerint, Medaga és Deblatai közt feküdt; majd Mózes elfoglalván az Emorusok földjét, elkülde embereket Jaazer kikémlelésére; sőt Jaazar tenger is említtetik.[18]

Ezek után némi valószinűséggel állíthatni, hogy a későbbi történetirók által hykszos vagy pásztor királyoknak nevezett egyiptomi húnscythák, Egyiptomban az aethiopoktól lettek philistaeusoknak, beköltözetteknek elnevezve.

Figyelmet érdemel az is, hogy Egyiptomnak a földközi tengerre fekvő megerősített városa a hyksosok korában Avar nevet viselt[19], később pedig Pelusiumnak hivatott, mely szinte a philistaeusok itt tartózkodásának vezet némi nyomára; sőt Koehler szerint a philistaeusok nevöket e Pelusium nevű várostól vették.[20]

Plinius Umbriában Pelestin nevű népről, s a Pad folyó tengerbe szakadásánál philistin árkokról, melyeket némelyek Tartarnak neveznek, emlékezik; továbbá említ az Eufrat mellett Philiscum nevű parthus várost, melynek mai neve Blis[21], honunkban is van Pilis nevű megye és hely.[22]

Hogy az ó szövetségben felemlített philistaeusok alatt a jász nemzet értendő, igazolja ezt az is, hogy a bécsi vagy 288Révai Codexben, mely a legrégibb magyar biblia fordításnak XV-ik század elején készült másolata, valamint a XVI-ik század kezdetén iratott debreczeni magyar legendában a philistinus philistaeus név, a magyar szövegben, „jász”-nak van fordítva, holott itt nem ijász hadosztályról, hanem egy nemzetről van szó, mely a zsidókkal sok ideig harczolt, s melynek neve az eredeti héber szövegben pelistim, – latinul philistaeus, philistinus néven jön elő.

Jelesen a Révai Codexben többek közt mondatik: „mikoron azért kibocsátta volna pharaó az népet, nem hozá által őket Úr isten az Yazoknak földén, ki közelben vala” stb.[23]; „elvesznek a jászoknak maradékai,” – „menjetek nagy Emathba, és szállotok le a jászoknak Gethébe”[24] – „Urnak igéje ti reátok kanaán Jászoknak földö…”[25]; „és elvesztem a jászoknak kevélységét;” a „jász” fordításnak az eredeti héber szövegben mindenütt pelistim, – a vulgatában philistin szó felel meg.

A XVI. sz. debreczeni magyar legendában Dávid király életében olvashatni: „mikoron a jászok a zsidókra hadakoznának, és a Goliád óriás (tehát ez a jászok közül való volt) harczra ingörlenéje az istennek népét, senki ő reá nem merne menni, de csak e szent Dávid, ki akkoron igen ifjú vala, egy parittyával, bízván az Úr istenbe, földre ejté és önnön fegyverével el vevé fejét, – kit hallván a Saol király, hogy ezután a jászokat elverték volna” – „mikoron eltört volna Saol királynak élete, az ő fiával Jonatással egyetömbe a Gelboenak hegyén a jászok hadába megöletteték.” „Szent Dávidnak mindönkoron hada vala a jászokkal.”[26]

De nemcsak szent könyveinkben fordul elő a philistaeus szónak jász néveni áttétele, hanem megfordítva a mai jász kerületben lakott régi jászok, kik még 1323-ban Jassones, 1326-ban Jazini néven említtetnek, hazai oklevélben először 1357-ben Philistinok néven jönnek elő azon itélő levélben, mely az Wrs nemzetségből származó László a philistinok vajdája és Jákóhalmán lakó Domokos között a 289László berényi birtokához tartozó Horgas-ér-melyéke nevű földrész feletti villongás iránt Szécs Miklós országbiró által kiadatott.[27]

1370–1444-ig jazones, philistaeai, philistaei seu jazones, 1444-ki törvényben philistaei[28], 1454: 9. t. czikkben szinte philistaei néven említtetnek, mely nevezet 1741-ig szokásban volt, az ezutáni időben azonban e helyett a Jazyges név fordul elő.

Sőt külhoni irók is használták a jász helyett a philistaeus nevet; jelesen az 1363-ban élt Bazanói János egykorú történetiró, azon vitézt, ki 1348-ban Lajos király praancsára durrazzói Károlyt lefejezte „pogány philistaeus;” Gravinai Domokos és Villani pedig ugyanezt „Cuman, pogány Cumin” néven említik.

Moldvában Jászvásár némely irók által még 1711-ben is: „forum Philistinorum,” mások által 1412-ben is „forum Jazygum” név alatt említtetik.[29]

Horn Abulpharag után irja, hogy Anuschirvan Cosru persa király a Jazuz (talán Jász-út) nevű gátat, vagyis a Caspi kapukat, melyet Nagy Sándor kezdett, bevégezte Derbent városánál.[30]

Karamsin orosz történetiró mondja: „a Terek vizén innen… a magos Jász és Cserkesz hegyek körül, nem messze a vaskaputól vagy Derbendttől;” – Derbendnameh török történeti könyvben Kr. u. 733. évből Ebü-Musslemről az iratik, hogy Derbendet, 17 szakaszra osztotta, mindegyik nemzetnek egy külön házat építtetett, mely azokról neveztetett; a mely a chazaroké volt, azokról hivatott; mely a palaestinai népé volt, Philisthini nevet viselt stb.; – lakott tehát Derbendben philisthim nemzet, mely palaestinai nép volt, s a Strabo és Ammian Marcellin által régen jazonnak nevezett hegy később jász hegynek hivatott.[31]

Ezek után talán több, mint történelmi valószinűséget nyerhet azon állítás: hogy a hyksosok a húnscytha törzsnek azon ágazata volt, mely 290jász nemzet nevet viselt; hogy e jász nemzet Egyiptomban léte alatt az athiopoktól nyerte philistaeus nevét, miután nem benszülött, hanem beköltözött idegen nép volt; – épen úgy, mint a zsidókat Kanaán régi lakosai Eber, azaz (Eufraton) túl vidékről beköltözötteknek nevezték, – hogy a zsidók a jászokat egyiptomi fogságuk, s az épen ezek által birt alsó Egyiptomban lakásuk ideje alatt az ott divatos philistaeus néven ösmerték meg, s midőn a jászok utóbb Palaestinába kinyomattak, a zsidó szent irók őket az egyiptomi philistaeus néven említik; hogy a jászok később a Maeot tava vidékére s innét hazánkba telepedvén át, itt ők magokat jász néven nevezték; élvén azonban hihetően nálok s a magyaroknál Egyiptombani szereplésökrőli nemzeti hagyomány, s ezzel együtt a philistaeus név, mindezt a szentirás magyar forditói, s a latin közoklevelek szerkesztői felhasználták, midőn amazok a philistaeus szót jásznak magyarították; emezek a jász nevet latinúl philistaeusnak fordították, s hogy megértessenek az elavúlt nemzeti néven, kezdetben a „Jazones seu Philistaei” körüliró kifejezést használták. Némelyek szerint a melanchlaenus nemzet neve is jászra vihető vissza, mert „melanchlaenus” annyit tesz: „fekete gyászruhás”; egy hazai 1272-ki oklevélben „Feketew nép” fordul elő; sz. László legendájában „feketew Körös” említtetik[32]; a XVI-ik században pedig Melius Péter azt irja: „fekete szűtt zsák vagy iáz ruha”; igy neveztetett a jász nemzetnek azon része, mely „fekete ruhát” viselt.

Plinius[33] ázsiai Sarmatiába a Rha és Tana egymáshoz közeledési helyéhez Melanchlaenus nemzetet helyez; de európai Sarmatia északfelé eső felső részében is lakott Melanchlaenus nép.

Már Hecateus Kr. e. 500-al említi: „Melanchlänok scytha nép.”[34]

Utána Herodot Kr. e. 400-al irja[35]: „a királyi scythákon túl az éjszaki szél felé laknak a fekete köpenyesek, más nép és nem scythai; – a fekete köpenyeseken túl pedig a 291mocsárok vannak, és a mennyire tudjuk, ember nélküli sivatag”; ugyancsak Herodot mondja: „a Melanchlänek mindnyájan fekete ruhát viselnek, mitől nevezetöket is birják; élnek pedig scytha szokásokkal.[36]

Procopius is irja: hogy Honorius császár idejében a nyugoti birodalomba barbarusok rontottak be… ily barbarusoknak mondja többek közt a gepidákat, ezek mind számra, mind tekintetre nézve legjelesebbek. Hajdan Sauromatáknak és Melanchlaenusoknak hivatának.[37]

Nem lehet azonban tagadni, hogy a Melanchlänokról sokkal kevesebb és bizonytalanabb adatok maradtak fenn, mintsem ezekből e nemzet eredetére biztos következtetést vonni lehetne.

Figyelmet érdemel, hogy csagatai nyelven e szó: „jas” = gyász, gyászruha jelentéssel bir.

Némely irók a jászokat török néven is említik; jelesen Abúl-faraj-ius irja, hogy: „Ali az Al-Á-Jászoknak, egy gonosz török nemzetnek… hadat izent.”[38]

–

A mi a jászok régibb történetét illeti: eltekintve az ó szövetségi philistaeus nemzet harczias történetétől; Kr. u. 89-ben elhalt Valerius Flaccus az argonauta háború leirásában, tehát Kr. e. 1263-ról említ jász nemzetet, jazyg görögösített néven.[39]

Görögországban a régi korban több „Jász” nevű jeles férfiakat említ a történelem[40], s feltünő, hogy Jason görög hős tiszteletére Armenia s Mediában emlékek emeltettek, melyek igen nagy tiszteletben részesültek.[41]

A régi Indiához északról említtetnek a Çakas = sak, Paradás = parthus, húnas, hún és káças népek, melyek a Dasjusok = jászok félelmes harczi lovas serege országához tartoztak.[42]

292Livius Kr. e. 197-el Caria tartomány Jász (Jassus) nevű városáról, az itt lakott jászokról (jassenses) és jász öbölről (sinus issicus) emlékezik[43], melyről irja Alfragan arabs iró: „a-jás nevű öböl, mely a régi issus, később giazza”; ugyanez iró a régi Issus várost A-yas néven említi Nagy Sándor idejéből[44]; ugyancsak Cariában volt Caun nevű tengerparti város is.[45]

Sarmatiát leirván, ezt mondja: a Maeot egész oldalán a jászok – jazyges – és roxolanok. (III. k. 5. f. 19. §.) Továbbá ugyancsak…

Ptolemaeus, Polybius, Strabo, Ammian Marc. Mediában Jász hegyet említenek.[46]

Appian irja Kr. e. 90-el élt pontusi fejedelemről Mithridatról, hogy túl a tengeren Európából a sarmaták közül a basiliusokat és jazygokat hívta segítségül.[47]

Strabo is azt irja[48]: hogy a jászok és sarmaták királyiaknak is neveztetnek, és hogy Attica régen Jonia és Jas nevet viselt; s (azon helyen, hol később Lengyelország feküdt), a Duna és Borysthen közt a tyrigeták mellett lakó jazygokról emlékezik.

Kr. u. 17-el meghalt Ovid említi a kézívvel harczolt erős jazygokat, kik száműzetése helyén Tomi körül kis Scythiában laktak.[49]

Kr. u. 23-al élt Plinius a parthusok birodalmában Issatis, Margianában Jasonium nevű városról, Sogdianában a Jaxartes mellett Jatius népről emlékezik.[50]

Létezett tehát külön jász nemzet, mely az ó korban jelentékeny szerepet vitt, nemcsak Ázsiában, melynek majdnem minden országaiban található jász nevek e nemzetnek vagy ottani lakását, vagy hadjáratait hirdetik; de sőt Afrikában is; eredetére nézve scytha, s ezek királyi ágazatából való volt; s úgy látszik, hogy régi lakhelye Egyiptom és Palaestinából kiszoríttatása után a Caspi tenger délkeleti 293vidékén telepedett le, honnét hihetően a többi scythákkal a Borysthen folyam vidékére költözött át, hol jazyg, iaxamat, basilius stb. néven említtetik.

A régi jászok lakhelye tehát, honnét egy részök nyugot felé elköltözött, Sarmatiában volt.

[1] III-ik kötet.

[2] St. Martin Mém. sur l’ Arménie II. 276.

[3] Szabó K. Uj m. muz. 1851–2. 837. l.

[4] 221 lap.

[5] Gloss. Man. ad script mediae et inf. latin Halae 1778. T. V. p. 282.

[6] Horvát I. Rajzolatok a m. nemz. legr. tört. Pest 1825. 88–115. l.

[7] I. Móz. X. 14. Jerem. XLVII. 4. Amos. IX. 7.

[8] Josue XIII. 3.

[9] I. Sámuel XXXI. 3.

[10] Stark Forschungen l. 132–146. 318. Duncker Gesch. d. Alterthums I. 150. l.

[11] I. Móz. XX. Sofon. II. 5. I. Móz. IX. 18. X. 19. II. III. 8. XIII. 5. V. VIII. 7.

[12] Usserii Ann. ind. geogr.

[13] Makkab. I. III. 24. v. Palaestinusok földe.

[14] Merx. Schenkel Bibellexicon 1868. I. 503. l.

[15] Aegypten und die Bücher Mózes I. B. Leipzig 1868 de e munkát eredetiben meg nem kaphatván, lásd Magazin für die Litter. des Ausl. Berlin 1869. No. 28 l. 410–411.

[16] Harles in rod. In not. litter. rom. Norimbergae 1781. I. 112 l. Horvát I. Rajz. 115 l. Tud. Gyüjt. 1830. IX. 45 s. k. l.

[17] IV. Móz. XXI. 21–35. v.

[18] Birák XI. 20. Esa. XV. 4. Jerem. XLVIII. 21. 32.

[19] Bunsen Aegypten IV. 133. Duncker Gesch. des Alterth. I. 24. Volger vergleich. Geogr. Hannover 1837. 333. l.

[20] Alte Geogr. 73. l.

[21] L. III. c. XIX. XX. L. V. c. XXI.

[22] Jerney kel. út. II. 218. l.

[23] Régi magyar nyelveml. I. k. Buda 1838. Exod. k. XIII. f.

[24] Amos I. 8. VI. 2.

[25] Zachar. IX. 6.

[26] Debrecz. legend. könyv. Toldy F. 1858. 63 s k. l.

[27] Palugyay: Jászkun kerületek Pest. 1854. 148. l.

[28] Kovachich Sylloge Decret. Com. T. I. p. 77–8.

[29] Horvát I. Rajzol. 88–96. l.

[30] Arca Noë l. 157.

[31] Tud. Gyüjt. 1830. VIII. 64. l.

[32] Tudom. tár 1834. 232. l.

[33] L. VI. c. 5.

[34] Télfy görög forr. a scythák tört. 3. l.

[35] IV. 20. 100. 102.

[36] Pomp. Mela L. II. c. 1.

[37] Histor. Libri VIII. Paris. 1662. T. I. 178. de bello vandal. L. I. c. 2.

[38] Histor. compend. Dynast. Oxoniae 1663. p. 333. 334. 356.

[39] Argonauticon Altenb. 1781. L. VI. v. 122.

[40] Ottrokocsi Orig. P. 432–436.

[41] Strabo XI. p. 789. 768. 803.

[42] Zeitschr. d. deutsch. morgenl. Gesellsch. II. B. I. H. 63. l.

[43] Hist. rom. L. 32. c. 33. L. 33. c. 30. L. 37. c. 17.

[44] Tud. Gyüjt. 1829. VII. 10. l. 1830. VIII. 39. l.

[45] Koehler alt. Geogr. 26. l.

[46] Jerney kel. ut. II. 213. l.

[47] Rom. hist. Lipsiae 1775. Vol. I. 743. de bello Mithridatico Cap. 69.

[48] Lib. VII.

[49] Opera Berolini 1757. T. III. 349. Ibis. V. 135. ex Ponto l. I. epist. 11. v. 79.

[50] Hist. nat. L. VI. c. 17. 18.