VII.

Ez eljárás nagyon sértette a Tanjot s a szolgaság magáról elhárítása módjáról gondolkozott, mi csakhamar akadt is. Ugyanis a követek az ország azon részében utazván, hol az ouhuon foglyok valának letartóztatva, ezek szabadon bocsátását a hún vezérektől elébb szép szóval majd fenyegetve kérték. A követek e fenhéjázása miatt a Tanjo haragra lobbanva, hadvezéreinek Kr. u. 10-ben megparancsolta, hogy az ortusok földjén azonnal sereget gyűjtsenek s indulásra készen álljanak. Mam ezt megtudva, 242tüstént kiadja a rendeletet, hogy serege egy része Bucharia fejedelmeivel egyesülve, a húnok ellen induljon. De a fejedelmek gyülölve a zsarnokot, az engedelmességet megtagadták, s a húnokhoz átpártolni készültek. Első ezek közül Siutcheli az unigurok királya volt, de a ki készülődése közben Bucharia kormányzója Tankintol elfogatván, fejével lakolt, testvére Hulantchi azonban két ezred magával a húnokhoz szerencsésen elmenekült. Ekkor a Tanjo a chinaiak pártján levő szélső igurokat seregével megtámadja, s a chinaiaktól nyert vezérüket a harczban megölve, az egész nemzetet Bucharia legnagyobb részével meghódította; mire a szomszéd fejedelmek, a Caotcheek királyán, Yenen kivül, magokat a húnoknak megadták.

Tankin Bucharia állapotát a császárnak tudtára adva, gyors segélyt kért, de a császár hadi erejét a belviszályok meggyengítvén, a húnok erejével nyiltan szembeszállani nem merészelt, hanem alattomos cselhez folyamodott, hogy a húnok közt belviszályt támasszon. E végett vezéreit kis sereggel, de annál gazdagabb ajándékokkal küldte Tatárországba, hogy ott Hohansi unokái közt azt szétosztván, pártszakadást eszközöljön. Hohansinak több unokái maradtak, kik közül hírnevesebbek valának: Hienle és Tcuu, azt Hiai, ezt Chun czímmel Tanjou hatalomra emeli; ezeken kivül még ötöt, sőt Utcholiojotit is hasonló méltósággal felruházván, fegyverrel és tanácscsal segíti. Erre a Tanjo szokottnál nagyobb sereget gyűjtve, ezzel vezéreit, Chinát megtámadni küldi; majd másik évben megszaporítván hadait, a chinaiakkal csatát vív, s győztes seregével Chinát széltiben prédálja Kr. u. 11-ben.

Mam a veszély láttára hadai részére bőséggel gyüjtve élelmet, 300 ezer emberrel kezdi meg a hadjáratot. E nagy sereget 10 szakaszra osztja, mellyel különböző útakon Tatárország belsejébe hatol. A húnok részint le levén széledve, részint a döntő csatát önként kerülve, a császár seregének minden meghódolt, s fegyvere hatalmát a Jaik folyó forrásaig terjeszti. A chinai évkönyvek azt állítják, hogy e hadjárattal a húnok leigáztattak, de hogy miként, arról hallgatnak. Mam diadalérzetében egész Tatárországot 243Hohansinak 15, részint fiai, részint unokái közt elosztván, Hienlenek megparancsolja, hogy a Tanjo udvarát foglalja el, s őt egyszersmind a legfőbb méltóságban megerősíti; ellenben Tcuu és Temnek Siganfu városában lakás hagyatik meg, honnét rövid időn Tcuo meghalván, Tem Chun név alatt Tanjouvá tétetik.

Ekközben voltak a húnok közt nagy számmal, kik a közveszélyt látva, Utchuliojoti részére állottak, s Chinába Kr. u. 12-ben nagy sereggel beütöttek. E merénylet okáúl a chinaiak Kiaut, Hiao Tanjo fiát tartották, ki ellen a császár vérbosszúját nem tölthetvén, haragját Hien testvére Tem ellen fordította, ki az országnagyok szeme láttára Siganfu város piaczán lefejeztetett. Nevelte a húnok fájdalmát s elkeseredését Utchuliojotinak csakhamar Kr. u. 13-ban bánatában történt halála. Ennek halálával az ezt pártoló húnok nagy része, országuk ziláltságát látva, a chinai császár által kegyelt Hienlére ruházták a királyi méltóságot; ez Kr. u. 14-ben a chinai udvarhoz szövetség kötés végett követeket küldött; Mam szinte küldött hozzá követeket, nem annyira barátság, mint egyenetlenség élesztése végett. Alig érkeztek ugyanis a hún király udvarába, vele elhitették, hogy fia Tem él, s ha a nála fogságban levő két chinai főembert szabadon bocsátja, fia is neki visszaadatik. Megtörtént, de a Tanjot a csalódás annyival dühösebbé tette, berontott Chinába, s azt pusztítani kezdte. A császár e miatt levélben panaszkodott, a húnokkal szomszéd erősségeket új őrséggel megrakta, Tem seregét Tatárországba visszarendelte, a Tanjout pedig, ki hihetőleg a beütést nem az ő hatalma alatti húnokra tolta, Kumnuchenyoi (= császár tisztelő) czímmel díszítette fel.

De ez üres czímre a Tanjou nem hajtva, Kr. u. 15-ben Chinát folytonos prédálásaival háborgatta, a császár birodalma határait folyvást új őrséggel rakta meg; de hogy mi eredménnyel, azt a chinai évkönyvek nem említik.

Hien meghalván, a nemzet közakaratából Kr. u. 18-ban utódja lett testvére Yu, ki mint a legtöbbek ő előtte, nevét a Jóti szótól kivánta származtatni, mely a régi húnoknál jó és atyjának engedelmes fiút jelentett.

244 Uralkodása kezdetén, ősi szokás szerint, a chinai udvarhoz fényes követséget küldött, részint szövetség megújítás, részint gazdag ajándéknyerés végett. Mam, hogy az előtte rég gyűlöletes, a mellett költséges szokásnak véget vessen, nemcsak a béke iránt mutatkozott idegennek, hanem, hogy az új Tanjout a trónról leszorítsa, egy hirneves születésű, s a chinai udvar nagy barátja Tangó nevű hún főembert igyekezett az uralkodó székbe ültetni; hogy e szándéknak annyival nagyobb sulyt szerezzen, minden chinai fogolynak szabadságot igért; ezen kivül birodalmában minden 30-ik férfit fegyverre szólítván, igen nagy sereget gyüjtött össze. Azonban e roppant hadi készületeket a húnok megtudván, a chinai tartományokat tűzzel vassal pusztították; a chinai köznép pedig a túlságos adófizetés miatt meggyűlölt zsarnok ellen fellázadt, s a Mam által elűzött Han családbeli Hiuen, Kr. u. 20-ban Mamot elkergetvén, barátai segélyével atyja trónját visszaszerezte.

A chinai trónváltozás a húnok politikai életében is változást idézett elő. Az új chinai császár Hiuen 21-ben követei által a húnok királyát hadi szövetségesül megnyerni igyekezett, minélfogva átadván azon régi pecsétet, melyet a Tanjouk a Han családtól kapni szoktak, az újnak visszaadását kivánta. Azonban a Tanjou a szolgaság e szégyenteljes jelképét, melylyel a chinaiak a hunokat nem jog, hanem szokásból bélyegezték meg, szabad nemzetétől eltávolítani akarván, az új pecsétet ugyan átadta, de a régit sem fogadta el, határozottan kijelentvén, hogy a szerencse fordultával, nem a húnok a chinaiaknak, de a chinaiak a húnoknak látszanak lenni hatalmok alatt; mert bár Hohans a belviszályok miatt országát végveszélyben látván, midőn Siuentitól segélyt nyert, ő volt első, ki inkább saját akaratából, mint az országnagyok megegyeztével a véduralmat elfogadta, azonban a húnok Mamot folyvást haddal üldözvén, főeszközlői voltak, hogy a Han család a trónt visszanyerhesse, s így következik, hogy ezentúl a chinaiak a húnoktól nyerik hatalmokat.

E nyilt és bátor nyilatkozat által a követek meglepetve, Kr. u. 25-ik évben hazatértek, s bár e miatt a chinaiak bosszúra gyúladtak, azonban gondjokat belviszályok vették 245igénybe, Kuamouti és Liufang voltak, kik a trónra vágytak. A Tanjou, hogy a Hohansi idejében nyert segélyt viszonozza, roppant sereggel Chinába beüt, s Liufangot törvényes uralkodónak nyilvánítja; erre a nemzet nagy része Liufang pártjára áll; a többiek az ortusok földjére vonulnak; de a tanjou Kr. u. 29-ben közűlök némely hadvezéreket részint ajándék, részint igéretek által Liufang részére megnyervén, ezeknek valamint a Sienpik és Ouhuonok segélyével a lázadókat megtámadja s szétvervén, az északi részeket is meghódította.

Ez alatt a hún birodalom nyugoti részeit nem csekély veszély fenyegette. A Yerkek fejedelme Kam, ki Chinának volt barátja, sereget gyüjtve, a tartományban őrségül hagyott húnokat több ütközetekben legyőzvén, Buchariából kiverte, rövid időn 50 várost meghódított. Majd Liufang vetélytársa Kuamouti, a Tanjou seregét megszalasztván, China északi részeit könnyű szerrel visszafoglalja. A szerencse ekként változtával Kr. u. 30-ban Liufang több vezérei Kuamouti részére állanak, s Liufang seregét Kr. u. 33-ban megtámadván, semmivé tették volna, ha a húnok az ouhuonokkal segítségére nem sietnek. Egy év folyt le apró csatározások közt, Liufangot hadvezérei elhagyva, Kuamoutihoz pártoltak, úgy hogy Liufang maga 10 lovasból álló kisérettel Tatárországba volt kénytelen menekülni; érdekében a húnok gyakran beütöttek Chinába, de a szerencse nem kedvezvén, végre Liufang a húnoknál bújában elveszett Kr. u. 41-el. Majd a húnok sienpik és ouhuonokkal szaporodott seregükkel Chinát folyvást pusztították, mígnem Kr. u. 44-ben Leatung tartomány kormányzója által döntő ütközet elfogadására kényszeríttetvén, seregök nagy része elesett, s tömérdek zsákmányuk és foglyaik az ellenség hatalmába estek; e szerencsétlen harcz után a Tanjo Kr. u. 46-ban meghalt.

Halála előtt testvérét Tchyjasut, kire mint keleti alkirályra volt a trón jog szerint szállandó, megölette, hogy fia Punuh minden nehézség nélkül utóda lehessen. Azonban e tervet egy váratlan oldalról jött veszély megzavarta.

Utchuliojoti fia Pé, ki dicséretesen viselt főtisztségében a népet szerfelett maga részére hódította, s a chinai oldalon letelepedett nyolcz hún nemzetség vezére volt, 246a királysághoz Punuhnál erősebb jogával lépett fel, mert ha az ősi szokás követtetik, akkor Tchyjasut illette volna a trón; ha pedig az a fiakra száll örökségképen, akkor ő reá, mint a ki a most meghalt Tanjonál elébb született, kell az uralkodásnak szállni.

E viszály felmerülése vetette meg alapját a hún birodalom összeomlásának.

Ehhez járult, hogy Kr. u. 47-ben az egész hún birodalom területét eddig nem ösmert rovar faj lepte el, az egész országban oly éhséget idézett elő, hogy nemcsak barmaik, hanem már emberek is kezdtek az éhhalál áldozatai lenni. Ily inség közepette sikerült a hún királynak a chinaiakkal újra békét kötni. Ellenben az ouhuonok visszautasítván a békét, az éhség által megtört húnokat megtámadták, s több csatákban legyőzvén, a déli részeket elfoglalták. E veszteség nagyobb volt, mint első tekintetre látszott, mert a húnok ez által az északi részekre szoríttatván, a szomszéd nemzeteknél nyert hatalmokat s hirnevöket elvesztették.

Nevelte a bajt a kis Buchariában kiütött zavar. Hien, ki a Yerkeknél elhalt testvérét Kamot az uralkodásban követte, nem nyervén el a chinaiaktól Bucharia kormányzóságát, a hún király részére állott, s a szomszéd népeket is a Chinávali barátság felbontására fegyveres erőszakkal kényszerítette; s ekként a chenchen, igur, yenchi és Haraschgar tartományi nemzetek a húnok hatalma alá jutottak, s itt maradtak mindaddig, míg – mint most említtetett – északra nem szoríttattak. A szerencse e fordulata Hient s a szomszéd fejedelmeket felbátorította a húnok hatalma lerázására, főleg midőn azt is megtudták, hogy a húnokat ugyanekkor kelet felől a sienik és ouhuonok is szorongatják, sőt China sem fog a fegyverre keléssel sokat késni.

Ekként az Ázsiának legnagyobb része feltámadt a húnok ellen, midőn véletlen Kr. u. 48-ban kitört azon belviszály is, melynek magva két évvel ezelőtt elvetve volt; Punuh és Pének a trón feletti viszálkodása. Ez először titokban történt, egymás kémszemmel tartották, 247majd mindegyik pártja növekedvén, egymást gyanusítani kezdték. Pé titkon a chinai udvarral értekezett, előadta részletesen a hún birodalom állapotát, s kérte a chinai császárt, hogy őt a kormánya alatti nyolcz nemzetséggel vegye pártfogása alá. Ez alattomos eljárást a Tanjo megtudván, országnagyjai tanácsában elhatároztatott, hogy a honáruló Pé minél elébb elfogatván, megölessék. E határozat a Tanjou beleegyezését megnyervén, a Tanjou hű embereit megbizta, hogy Pét titkon gyilkolják meg. Azonban talán épen véletlen Pének testvére az orgyilkossági parancs kiadásakor a Tanjo sátora körül járván, megtudta a testvérét fenyegető veszélyt, s azonnal lóra ülve, az orgyilkosokat megelőzte, s Pét mindenről értesítvén, neki a Chinába menekülést tanácsolta.

Pé azonban előre készülve a bekövetkezhető veszélyre, 50 ezernyi haddal táborba szállott, várva a dolgok további fejlődését. A bérgyilkosok ezt látva és megtudva, visszafordulnak, s velök együtt a Tanjonak védelmökre rendelt 10 ezernyi lovas hada is. Ekkor Pét párthivei Hohansi név alatt királynak kikiáltják; s ettől kezdve a húnok birodalma északira és délire oszolván, soha többé egygyé nem lett, s külön Tanjo kormányzása alatt állott.

A déli húnok a chinaiak véduralma alá jutván, Kr. u. 49-el China északi részében telepíttettek le, hogy e részeket a már akkor elhatalmasodott sienpik ellen védelmezzék. Azonban nem sok idő mulva a sienpik a leaotungi kormányzó által ajándékokkal kiengeszteltetvén, Chinával békét kötöttek, melynek főfeltétele az volt, hogy az északi húnokat haddal támadják meg. A minthogy a sienpik fejedelme Pienho őket csakhamar megrohanván, a harczban az északi húnok közül 10 ezer elesett, a töbi futásnak eredt. A déli húnok is gyakori beütéseik alkalmával az északi húnok földjét prédálták, s ha ütközetre került a dolog, ezeket meg is verték; legnevezetesebb csata az volt, midőn a Tanjou testvére, minden serege leöletvén, a déliek hatalmába esett.

Ily szerencse kisérvén Hohansi fegyverét, attól tartott, hogy Kuamvuti az északiaknak segélyt ad; hogy tehát maga részére lekötelezze, Kr. u. 50-ben gazdag ajándékokkal fiát a chinai udvarhoz küldötte kezesül, sőt hogy igazi hajlamát 248nyilvános ténnyel igazolja, ünnepélyes áldozatot tartva, mellyel évenként az ég nagy szelleme tiszteltetett, a chinai császárt alacsony hizelgéssel országa védistenei közé számította, s az ünnepély fényét gazdag lakoma és közjátékok által emelte. A császár pedig viszonzásul, hogy a déli húnokat lekötelezze, nekik Chensy és Chansy tartományai egy részét lakhelyül ajándékozta. E kedvezés hirére az északi húnok egy része a déliekhez átköltözött; minek folytán a Tanjo félve, hogy az átpártolás ragálya szélesebben elterjed, a keleti tartományokat elhagyva, észak felé vonult. Ettől kezdve az északi húnok királyainak nevei a chinai évkönyvekben sehol elő nem fordulnak, bár viselt dolgaik pontosan feljegyeztettek.