II.

Ha valamely háború bevégződött, hogy a tétlenség miatt a sereg el ne korcsosodjék, a szomszéd népeket folytonos rablásaik, s apró csatározásaikkal háborgatták; ha kedvezett a szerencse, az ellenséges tartomány belsejébe nyomultak, ha pedig nem, az ügyes visszavonulást nem tartották szégyennek, de akkor is veszélyesek valának. Mert nálok szokás volt véletlenül harczot kezdeni, s ha kell, szintoly hirtelen visszavonulni gyors lovaikon; ezért vala nehéz a chinaiaknak, a kik inkább az álló harczhoz voltak szokva, őket legyőzni; mert ha a harcztéren legyőzettek is, ekkor sivatag pusztáikra menekültek, hol az őket üldöző ellenséges sereg élelem hiány miatt rövid idő alatt a legnagyobb nyomornak lett martaléka. 202Ki a harczban elesett bajtársának testét magával hozta, annak örökésévé lett. Egyébiránt hadviselésük főczélja: zsákmány és fogolyszerzés volt; ehhez mérték a gazdagságot; foglyaikat barompásztoroknak használták. Kézív, nyíl és kardon kivül más fegyvert nem használtak.

Sse ma tsien és Matnanlin évkönyveikben leirván a hiongnuk harczimodorát, annyira egyeznek Amiánnal, még szavakban is, mintha egyik a másik beszéde után irta volna le.[1]

A napot, holdat, vallásos buzgósággal imádták, országgyüléseiket s közügyi tanácskozásaikat égnek, földnek, s őseik szellemének tett áldozatokkal fejezték be.

Azonban ha elfogadjuk is a hiongnukat húnok vagy kúnoknak, ezért a hún még sem tatár vagy mongol, sem chinai eredetű nem lesz, mert nem a Góbi puszta a húnok bölcsője, hanem az Eufrat vidéke, honnét százados hányattatás után legnagyobb részök, a Maeot tava környékén Scythiában telepedett le, de a hol az épen általok Médiából gyarmatosított sarmaták elhatalmasodván, Siciliai Diodor szerint Scythia legnagyobb részét elpusztították, és közülök sokakat megöltek, vagy meghódítottak. A kik a fegyver és szolgaság elől elmenekülhettek, azok az ázsiai Scythia Ima hegyén innen s főleg túl való részeibe húzódtak már ekkor is elszórva tanyázó testvér törzseikhez, mígnem tömegeik szaporodván, ez utóbbi földterületről az ekkor itt lakott s Chinát háborgató Sschong tatár népet a keleti tenger partjaira szorították, s az Imán túl letelepedett húnscythák lettek azok, kiknek nevét a chinaiak nyelvszerkezetük szerint hiongnu névvel irták le.

Az első század vége felé történt, hogy, a chinai évkönyvek szerint, a chinai húnok Juepanban letelepedtek, s az alanok földje egy részét meghódították, s miután a nyugoti irók a húnokat ugyan e vidéken tűntetik fel, ez egyezése a történelmi előadásoknak, a hunjo, hiongnuknak, a húnokkal ugyanazonosságáról a legszigorúbb birálót is meggyőzheti.[2]

203A Kr. u. első század végén élt lybiai Dionys[3] irja, hogy a scythák az északi tengernél laknak, s utánok mindjárt a húnok.

A 394-ben Kr. u. élt Claudián költő[4] a Tanán túl Scytha szélére helyezi a húnokat.

Amián[5], ki Kr. u. 379 körül élt, szinte a Maeot taván túl a jeges tenger mellékén említik a húnok nemzetét.

A hiongnuk alatt a chinai irók mongolokat nem érthetnek, mert mongolok Kr. u. sokkal későbben lépnek a Chinával szomszéd népek sorába, s e miatt a chinai iróknak az első ezred év előtt rólok szóló tudósításai igen hiányosak.

Klaproth szerint a mongolok neve Mocho alakban csak a 7-ik század, Mung-ku alakban pedig csak a XII-ik század kezdetén fordul elő.[6]

Schott úgy találja, hogy a mohok 386–549-ig Kr. u. uralkodott Juan-Uei dynastia alatt U-Ki nevet viseltek, s 10 törzsre voltak eloszolva.[7]

Elébbi korból a chinaiak a mongol törzseket nem ismerik.[8]

Tomka-Szászki már a mult század közepén e tárgyban ezen sok tekintetben helyes véleményt mondta ki: „A nagyobb scythák, kik a caspi tengeren túl telepedtek le, Scythiának különféle s hatalmas népeivé növekedtek, kik közül a bactriánok, massagetok, sákok, kik a seroknak, a mai chinaiaknak országát szállották meg, alapítói lettek a hún; az abiok, anibok és amaxóbiok pedig Corean felől a tatár nemzetnek; mindketten a chinaiak által közös néven Chang-yong, azaz hegyi barbároknak; különösen pedig a kik a sákok, massagetok és bactriánok közül egy szövetségbe egyesültek, Hionyun = hadban elfogottak, vagy Homan vize mellett lakó hún gyarmatoknak, a kik pedig az abiok, anibok és anaxobiok közül egy nemzetté forrtak, tatároknak neveztettek. Egyszóval az ázsiai scytha sákok a húnok elődei.”[9]

204A Kr. e. 2207-ben uralkodott Hia dynastia alatt a chinai évkönyvek mesés hagyományai a hiongnukról mellékesen már emlékeznek; később a Cham dynastia korában, Chinába, főleg nyári időben, prédálás végett gyakran beütöttek, s fegyvereik nem sokára oly félelmet okoztak, hogy az 1266-ban meghalt Vuting császár őket nagy sereggel vala megtámadni kénytelen.

1196-ban Vujej által visszanyomattak, sőt 1116-ban Vuvam alatt, ki a Tcheon dynastiát alapította, a hiongnuk a niu-cheei tatárokkal együtt a chinaiaknak adófizetőjükké lettek, mígnem új erőt nyerve 910-ben Y-vam alatt Chensi tartomány Kim-ya városáig gyakorta beütve, pusztítottak, mint a chinai irók, a nemzetet sujtoló istencsapása gyanánt vették.

879-ben másik Y-vam által visszaveretvén, igen sok lovaiktól, melyekben volt főerejök, megfosztattak, de csakhamar összeszedett új erővel, a belviszály által szaggatott Chinát kényök szerint pusztították, de mind 697, mind 652-ben visszaverettek.

Ily folytonos beütéseket, rablásokat tettek a húnok Chinában századokon át, úgy, hogy a chinai uralkodók ellenök a későbbi chinai nagy kőfal egyes darabjait kezdték – mert kénytelenek valának – építeni.

Az apró hűbéres fejedelmeknek majd 800 évig tartott zsarnokságát Hoamtii Kr. e. 247-ben legyőzvén, magát császárnak kezdte czimezgetni, s a birodalom egységét helyreállította, s míg egyfelől a nagy kőfal egyes részeit egy egészbe foglalta, másfelől a húnok beütései visszatorlásául Kr. e. 210-el, Mumtien vezérét 300 ezernyi haddal megindította, ki is az ortusok földét elfoglalván, sikerült a húnokat Teuman fejedelmök alatt észak felé szorítani; majd hogy a birodalom a húnok pusztításai ellen lehetőleg védve legyen, a császár a Hoang vagy sárga folyó parját 44 várdával megerősítette, sőt Chensi tartományban szinte kőfalat húzatott.

Hogy a Teuman előtti hiongnu történetnek magok a chinaiak sem tulajdonítanak hitelességet, ezt Sse-ma-tsien maga bevallja: „Schun-veitől Temanig, a hiongnuk első 205történelmi Tanjoujokig – úgymond – ezer év folyt le, de melynek eseményeit nem ösmerjük.[10]

A húnok romboló hatalma elleni védelmül jött tehát létre a roppant chinai kőfal; a húnok ősi vitézségének százados emléke ez, mely is a nagy Gobi pusztaságban kezdődvén, Ninghiáig a Hoanghó folyamon keresztül csaknem földsánczokból áll, ezentúl mint erődítmény, és mint határa a birodalom északi részének, nagy részt gránit alapokon, s jól körülfalazott földgátakkal vonúl ismét a Hoanghó vizén keresztül görbe vonalakban Pekingtől északra a Petscheli tengeröbölig, innét belőle északkeleti irányban felfelé Songari Uláig czölöpzetes sánczok nyúlnak ki, hossza majd 300 mértföld, magossága 10–30 láb, a szerint, a mint a völgyek, és 5000 lábnyi magaslatokon huzódik keresztül; vastagsága alant 25, felül 15 láb, úgy hogy rajta egymás mellett 6 ló elmehet. A négyszögű őrtornyok, melyekkel e kőfal 100–300 lábnyi távolságokban el van látva, 40 lábnyi, sőt még ennél is magasabbak. Fontosabb helyeken e kőfalon hagyott nyilások vasból készült kapukkal voltak ellátva. A kőfal szerkezete két homlokfalból áll, melyek köze földdel van megtömve, a fal a földtől 6–7 lábnyi magosan nagy négyszög kövekből, azon felül téglából, de mindenütt erős vakolattal van építve.

Ugy mondják, hogy e falon 10 évig több millió ember dolgozott, kik közül 400 ezer veszett el a munkában.

E kőfal védelme nagy számú helyőrséget igényelvén, e végett ennek környéke új népesedést nyert, melynek egy része a sánczoknak 30 lábnyi széles sikján lakott.

Egyébiránt e kőfal nem egy kor s nem egy uralkodó munkája. Különböző időben s több uralkodók folytatták azt; azonban Kr. e. 210-el meghalt Tsin-hoangti császárnak, e bátor és vállalkozó fejedelemnek van e kőfal építése körül legtöbb érdeme.[11]

Teuman hún fejedelem északon, hova őt a chinai vezér Mumtien szorította, 10 évig tartózkodott. Ez időtől 206kezdve a chinai évkönyvek a húnok történetét évszám szerint hitelesen előadják.

Chihoamti s vezére Mumtien halálával Chinában ismét belviszály uralkodván, a hún birodalom alapítására kedvező alkalom kinálkozott. Teuman a húnok első királya látva, hogy a hoangi várdák őrizet nélkül vannak, a sárga folyón vitéz sereggel átkelve, az ortusok tartományát a chinaiaktól könnyű szerrel visszafoglalta, s birodalmának határai: Hoang, Amur és Irtisch folyamok lettek.

Teumannak fia Mete (e nevet Visdelou, Mailla, Deguignes, Klaproth és Hyakinth Methe, Mothe, Mothou, Modo változatokkal irják, régi források szerint Maotun) születésénél s népe ragaszkodásánál fogva trónjának örököse volt, de a kit atyja, másik neje unszolására, udvarából a yuechi tatárokhoz, hogy ott elvesszen, száműzött. Mete azonban csakhamar 10 ezer lovas sereggel honába visszatér, atyja hadával megütközik, azt legyőzi, s atyját, az udvari cselszövő királynét s ezek pártján levő főembereket megöleti, s a trónt Kr. e. 209-el elfoglalja.

Első teendője volt szilárd lábra állítani birodalmát, melyet a Leaotung tartománybeli keleti tatárok elébb Mete királynak egy hires gyorsaságú lova (mely egy nap 60 német mértföldnyi útat megtett), utóbb egy szép nő, végre egy darab föld követelésének ürügye alatt, erős haddal megtámadtak; azonban a király hirtelen összegyüjtött sereggel a tatárokat szétveri, foglyok és barmokban nagy zsákmányt tesz. Az elmenekült tatárok a Pekinnek északra fekvő hegyek közé vonúltak, s itt támadt közűlök a később Sienpi és Outehoun név alatt hatalmassá vált két nemzet.

Ekkor Mete nyugotra és keletre vezette győztes hadait, s hadjáratát fényes siker koszorúzta, mert a yuechi tatárok, valamint az ortusok meghódíttattak, s pusztító seregével Chansy tartomány Tatumfu városáig nyomúlt, úgy hogy nem sok idő mulva a chinaiak által elébb elfoglalt minden tartományokat visszanyert, s 300 ezernyi tekintélyes seregével nemcsak a chinai, hanem a szomszéd népeket is remegésben tartván, béke és had urává emelkedett.

Eként kiterjesztvén birodalmát, Mete Tanjo, vagy Tanyu, vagy Chenju czimet vett fel, mely a régi húnok 207nyelvén annyit tesz; ég fia; a tanju nevezet a chinai irók szerint: Tcem-li-ko-to-tan-jounak rövidítése; mert a régi húnoknál Tcengli jelent eget, kototanju: fiút, a Han dynastia irói szerint pedig: tcengli: ég, koto: fiú, tanjou: nagy alak. Egyébiránt a Tanjou nevet Metenek mindazon ősei, kik királyi hatalomra tettek szert, használták, különben látnivaló, hogy a Tanjou chinaias leirása a Tanának, s volt a scytháknak már 1531-ben Tana nevű királyuk, azonban a chinai történelmi adatok oda mutatnak, hogy a Tana nem tulajdon személy, hanem méltóság neve volt a scytháknál; s hihetően a Tana vize is, mely mellett letelepedtek, a scythák Tanái = királyai ennek mellékén lakásáról, vagy királyi nagyságáról nyerte ezen nevét. Megjegyzendő: hogy Cyrus két fiai közül az idősb s trónörökös Kambyses, az ifjabb Tanyoxarches, máskép Bartja nevet viselt, ez utóbbi Bactriát, Chorasmiát, Parthiát és Karamaniát nyerte független birtokúl; – a Tanyoxarches szóban felismerhetjük a Tana, Tanjo nevet, s Tanyoxarches talán jelent: kormányzó fejedelmet.

A húnok régi szokás szerint királyaikat a legnemesebb hún családokból választották; Mete a Lientichi legelőkelőbb családból származott; volt ezen kivül még nálok három főrangú család: a hou-yen-chi, a lan-chi és supo-chi, melyekhez jött később a Hieou-lin-chi.

A kormányzat, bár a főhatalom a Tanjou kezében volt, a birodalom igen széles kiterjedése miatt, könnyebb igazgatás végett, többek közt osztatott fel; jelesen: méltóságra nézve a király után következett két Hienvam vagy vice-király; egyik keleti, másik nyugoti. A keleti Chansytól észak felé Pao-gan tartományban székelt, s Corea is hatalma alá tartozott; a nyugoti, Chensy tartomány Yenganfou városából kormányozta a nyugot és kelet felé csaknem Tibetig lakó népeket, miből világos, hogy Chensy, Chansy és Petcheli három chinai tartomány északi részei is a húnok hatalma alatt voltak; – a keleti Hienvam még azon előjoggal is birt, hogy a Tanjou halálával ez szokta őt a trónon követni.

Hien-vam chinai, Tuschi hún nyelven azt teszi: bölcs király.[12]

208Második főméltóság volt a húnnoknál a ko-li-vam.

3-ik Ta-tciam.

4-ik Tatou-goei.

5-ik Ta-tam-hou.

6-ik Ka-tou-heou, mindegyik nyugoti (= jobb,) és keleti (= bal) melléknévvel, s mindegyik méltóság örökös volt. A két utóbbin kivül a többinek mindegyiknek parancsa alatt 10 ezernyi lovas had állott a szükséges alsóbb rangú tisztekkel, kik 1000, 100, illetőleg 10 lovasnak parancsoltak.

A királyok udvara azon hegyek között volt, melyek Leao-tung tartomány felett észak felé nyúltak, s Jn-chánnak neveztettek. Itt voltak a királyoknak számtalan munkásai, kit kézíjjakat és nyilakat készítettek. Ide hivattak össze minden év első hónapja 5-ik napján az egész birodalom tisztviselői a közügyek feletti tanácskozásra, mely azután ünnepélyes áldozattal fejeztetett be. Azután az ötödik hónap 5-ik napján Lumtchingba gyültek egybe, hol az égnek, földnek, s őseik szellemének áldoztak. Ősszel a 8-ik hónap 5-ik napján ismét népgyülés tartatott, Tailinban, mely alkalommal az emberek és barmok számbavetettek (lustrum). A tanjou sátora balfelől, mint legelőkelőbb helyen „nyugot felé kilátással állott, s hogy honfiai felett nemcsak hatalommal, hanem vallásos buzgósággal is kitűnjék, mindennap díszőrségtől környezve, két ízben a sík mezőn megjelent, reggel a felkelő napot, estve a feltünő holdat imádni.

Ez volt Mete uralkodása, de talán úgy az elébbi, mint későbbi századok alatt is a húnok politikai és vallási szerkezete.[13]

[1] Neumann f. i. m. 29. l.

[2] Neumann f. i. m. 39 l.

[3] Orb. Ter. Descript. V. 728.

[4] In Rufinum L. I. v. 322–25.

[5] XXXI. 2.

[6] Asia polygl. Paris 1823. s. 266.

[7] Ält. Nachrichten von Mongolen. Abhandl. der. k. Akad. d. Wissensch. zu Berlin 1845. s 451.

[8] Neuman die Hellenen im Skythenl. 142. l.

[9] Conspect. introd. in nat. Hung. Cetto Dissert. 129–30. l.

[10] Neuman C. F. Die Völk. d. südl. Russl. p. 26.

[11] Real-Encyclop. 4. 429 l. Cantu C. IV. 268. l.

[12] Deguignes f. i. m. I. 136 l. Dähnert 1768-ki német kiadása.

[13] Deguignes f. i. m. I. 242. l.