A massageták mind Herodot[1], mind Justin szerint scytha eredetű nemzet. Siciliai Diodor[2] és Justin[3] a Cyrus által haddal megtámadott Tomyrt, hol massageták, hol scythák királynéjának említi.
Strabo[4] és siciliai Diodor a massagetákat a sákokkal egy, és scytha eredetűnek, s az attas és chorazm népet massageta és sák nemzetbelinek mondja, igy tehát a régi massageták valóban rokonaik voltak a kúnoknak.
Sőt némely irók által a massageták egyenesen hún, turk és a persáktól kermichion néven említtetnek. Jelesen:
Byzanti Faust IV-dik századbeli örmény történetiró szerint a massageták királya Szaneszan a partus arszákok véréből vala; szinte partus királyi családból származott Gergely püspök, ki a massagetáknál hirdette a keresztyén vallást, de a húnokat megtéríteni akarván, általok egy szilaj lóra kötöztetve, a vadon pusztában halálra hurczoltatott.[5]
Theophan pedig azt irja, hogy a Tana vizétől keletre laknak a turkok, kik hajdan massagetáknak hivattak, kiket a persák saját nyelvükön kermichionoknak neveznek.[6] 127Persa és török nyelven: cherman, chirmen, germen, ma is város, várat jelent, Ackerman Fejérvár a Dnisternél, Kara hirmen Fekete város a Dunánál, Sár germen = Sárgavár Krimeában, – s igy Chermichion annyit tesz: várkún[7], melyről, mint nemzetről Teophilactus emlékezik.[8] Ammianus Marcellinus szinte a parthusok őstörténete rövid rajzában rólok mondja el mindazon eseményeket, melyeket az ókor a massagetáknak tulajdonít; sőt Procop a massageta és hún nemzetet mindig egynek veszi, midőn ezeket irja: „a massageták vagy a mint már hivatnak, húnok”, – alább: „a massagetáknál volt egy kis seregnek egy vezére, bátorság és erőre nézve kitűnő, kinek atyai, tehát ősi jogon azon kiváltsága volt, hogy a húnnok bármely seregében először támadta meg az ellenséget”[9], – majd beszéli: „az üldöző massageták a nyíllali bánásban különös ügyességök által, midőn legsebesebben nyargalnak, hátralőtt nyilaikkal sokakat leterítettek. Ekkent végezve Constantin a húnnokkal, éjjel Rómába visszatért.”[10] Végre a byzantiak hajviselésének – massageták módjára – a fejtetőn üstökbe eresztéséről irván, ezt hún viseletnek mondja: „a fejnek előrészét a halántékokig a hajazattól megmeztelenítették; a nyakszirten leeresztett haj – mint a massageták szokták – rendetlenül omlott szét, minélfogva ezt is hún viseletnek nevezték.”[11] Végre többek közt Evagrius VI-dik századi egyháztörténetiró a massageta nevet a húnnok régibb nevének mondja: „a húnnok, hajdan massageták, az Isteren minden ellentállás nélkül átkelve, becsapásokat tettek.”[12]
A massageták nevöket, szicziliai Diodor szerint[13], egyik jeles királyuktól nyerték, a minthogy Ctesias[14] egy scytha király testvérét Marsagét nevűt említ; – a régi Indoscythia egyik nemzetének az assacenoknak királyi városa Massaca vagy Mazaga, Mazoga néven jön elő[15], mások szerint Nagygeta ország Ázsiában az Arax folyón alól 128feküvén, mivel: Masson görögül = nagyobb, hosszabb, e nagy geta ország népét a görögök Massagetának nevezték el; így említi ezt Bonfin is.[16]
Chorenei Mózes szerint[17] a keresztyénséget sz. Nino hirdette Klardjethtől az alanok és Caspiok kapujáig egész a Mazkuth vagy Massageták határáig. Ugyan e helyen emlékeznek az arab földleirók a Maskatt népről Derbenden túl a chazar tenger partján.[18]
Lassen szerint[19] mazista zend szó = legnagyobb; maskut = legnagyobb kuth, skut, vagy scytha.
A massagetákat az ujabb külföldi irók is geta nemzetnek tartván, egyik a Mias folyótól, másik masa pehlvi szótól, mely „nagy” jelentéssel bir, származtatja; Erdmann pedig úgy vélekedik, hogy arany és rézbányáikból meggazdagodván, innét nyerték Maschidschet = rézgeta nevöket, melyből lett idővel a massageta elnevezés, mert tudva van a massagetákról, hogy ezek csaknem minden fegyvereiknél a vas helyett a rezet használták.[20]
A massageták régi lakhelye volt: az Oxian tava és az ebbe szakadó Jaxart folyó vidékén, elnyúlva északra az alan hegyekig, melyektől Alan, Alanors nevet is nyertek. Később egy részök a Caspi tenger és Caucas hegy közét foglalván el, itt azon folyóknak neveitől, melyeknek vidékeit megszállották, egyes törzseik ujabb neveket nyertek; jelesen a Caucas bérczeiből eredő és Cyrus vizébe ömlő Alazon folyótól Alazonoknak, s Abulfeda arab iró szerint[21] alazoknak, a Caspi tengerbe szakadó Alban vizétől vagy az albani havasoktól Albanoknak, lakhelyök Albaniának, az Araxes folyó mellékiek, mivel e folyó a nubiai földleiró szerint „Ros” nevet is viselt, ros- vagy görögösen rox-alanoknak neveztettek.[22]
Innét egy részök a Borysthen és Tyras folyók közé költözött el még Kr. e. V-dik század előtt, mert már Herodot[23] 129a borystheniták kikötőjén felül túl a Kallipidákon, alazon népet említ.
Plinius[24] Mesopotamiában a Tigrisbe szakadó Zerbis folyam mellett Alon, Caucas mellett (monda szerint Jasontól származott) albán, a Tana és Borysthen közt Alan és Roxolan, a Cyrus vizénél Alban nemzetet – melyet az iberektől az Alazon vize választ el – említ.
Ptolemaeus Kr. u. 180-al irja[25], hogy a Maeot tava egész hosszában laknak a jazygok és roxolanok; ezeknél beljebb a szekereken élő, és (az alaun hegyek mellett) a scytha alaunok; az amaxobiok és roxolanok közt a rhakalánok; az Ima hegyén inneni Scythiát észak felé lakják azon scythák, kik közönségesen alanoknak neveztetnek; azok pedig, kik az Axcantea hegy mellett telepedtek le, massagetáknak hivatnak.
Ammian Marcellin a massagetákat határozottan alanoknak nevezi, ezt irván: „nyári napkelet felé az Ima és Tábor hegyek[26] nyilásainál az alanok számos nemzetei vannak elszórva, kik hallomás szerint a Gangesig elnyúlnak; továbbá átmenve a Tana folyón, Scythia végtelen pusztáin az alanok, kik a régi massageták, laknak, kik nevöket hegyektől (Alaun, Alban) nyerték, s lassanként a legyőzött szomszéd népek ugyan e nevet vették fel. Az alanok így mindkét világrészben megoszolva, bár távol közökben faluk által megszakítva, mint nomadok vándorolnak; idő jártában azonban egy nevezetben részesültek, s mindnyájan alanoknak neveztetnek; végre ugyanez iró mondja: az albanok és massageták, kiket most alanoknak nevezünk.[27] Dio Cassius is az alan vagy albanokat massagetáknak mondja.[28] Josephus Flav. Írja: „az alanok nemzete a Tana és Maeot tava mellett lakó scythák” (de bello jud. l. VII. c. XXIX. Cellar. Geogr. ant. P. I. p. 404).
A bécsi magyar képes krónika szerint a Tanától délre a kytanok és alanok nemzete fekszik; – Plancarpini szerint: 130Comaniától délre vannak az alánok, circassok, gazarok[29].
Sidonius Apollinaris[30] caucasigena alanokat említ.
Peutinger Konrád[31] az alanokat egyenesen scytha eredetűeknek mondja.
Az alanok a közép korban As, a georgiaiak által Os, földjük Ossethi nevet nyert[32].
Eustathius[33] Ammian után megjegyzi, hogy nevök ezt jelenti: hegyi, e szótól ala, mely a sarmaták nyelvén hegyet jelent, (halom?) de az alanok magokat Ir vagy Iron-oknak nevezik.
Legelfogadhatóbbnak látszik az alan nemzet iránt Erdman[34] véleménye, ki ezt irja: „a régi görög történetirók a vándoréletet folytató népek köznevezetévé vált: dschit, get, skut szavakat nyelvükben az életmódot kifejező: alazones, alanoi szavakkal fordították át, melyek az alazó, alaó, alaomai: vándorlok, koborlok szavaktól származnak; sőt az alazon, alan népet, mint külön nemzetet léptették fel; s a mely chinai és ázsiai irók az alanokról mint külön nemzetről beszélnek, azok is e tévfogalmat a görögöktől vették át; holott e név csak az életmódtól kölcsönöztetett; a minthogy: alanscythák, alanrussok, alanwarägok, alangothok is említtetnek a régi iróknál; s valószinű, hogy az alaunok alatt vándor vagy nomád húnok értendők, a minthogy Herodot, Dionysius és Ptolemaeus a Hamaxobius vagy szekeren élő scythák neve helyett az alazon, alanscytha nevet használták.
Egyébiránt az alan név, mely egy a Herodot alazonjával, először az Augustus alatt élt charaxi Periegeta Dénes görög földleiró munkájában fordul elő; ez író ritkán használja a scytha nevet, mely a Kr. e. 79-el élt Plinius korában már kezde szokásból kimenni, hanem e helyett a nomád kifejezésre az alan névvel él; az alanok ekkor a Maeot tava, és Fekete tenger partjain, továbbá a Don és Dnieper közt 131laktak, s egy eredetűek valának az aorsokkal; – az alan név Lucannál is előfordul.
A mi a massageták szokását és beléletét illeti: Herodot[35] és Strabo[36] szerint isten gyanánt a napot tisztelték, melynek azon törvény szerint, hogy az istenek leggyorsabbjának, az állatok leggyorsabbját kell szentelni, lovat áldoztak. A scythához hasonló ruházatot viseltek, s életmódot követtek, mint nomád nép tejivó, s nyájaik húsából s halászatból táplálkozó volt.
Híresek valának mint lovas íjjászok és gyalog dzsidások, chinai források szerint száz ezernyi íjjász sereget képesek valának az alanok kiállítani[37]; fegyvereik voltak: kézív, dzsida s két élű szekercze rézből; a mi a fejhez, övekhez és válszíjjakhoz való, azt arannyal ékesítik; lovaik mellszerszámait réz vérttel rakták körül; a féket, zablát és kantárokat aranynyal, mert réz és arany nálok bőven van, míg vas és ezüst nem találtatik[38].
Ammian Marcellin[39] leírja az alanok szép és karcsú termetét, gesztenye szín hajzatát, félelmes tekintetét, fegyverforgatási gyorsaságát és ügyességét, kik mindenben a húnokhoz hasonlítanak; vitéz, harczedzett nép; nomád életet követvén, szekereken utaznak, laknak, egyházuk nincs, hanem Mars kardját földbeszúrva, tisztelik; szabad nép, mely a szolgaságot nem ismeri, mind nemes vérből származtak; biráikat a hosszú hadi szolgálatban kitűnt férfiak közül választják.
Az alánok a hadakozáson kivül foglalkoztak kereskedéssel is. A parthusok a délnyugoti karaván útat elzárván, az ujonnan északnyugoti irányban nyilt út egy része a Cyrus vize körül lakott alanok földjén ment keresztül[40].
Az alanok egy eredetűek a roxolánokkal, kiket Strabo[41] a scythák közül valóknak mond, kik szerinte a Borysthenen túl legszélről a Tana és Borysthen közti lapályokat lakják; Ptolemaeus szerint[42] a Maeotnak egész hosszában laknak a jazygok s roxolánok; ezeknél 132beljebb az amaxobiok; az amaxobiok és roxolanok közt pedig rhakalanok, a basternok és roxolánok közt pedig chunok.”
Tacitus[43] a roxolánokat sarmat nemzetnek mondja; hihetően Sarmatiábani lakásukról.
A roxolanok szinte nomád életet folytatva, nemezből készített s szekereikre megerősített sátorokban laktak, sátraik körül valának nyájaik, melyek tejével és húsával táplálkoznak; követik pedig a legelőket, télen a Maeot tava körüli mocsároknál, nyáron pedig a lapályokon is.[44] Bőrsüveget, paizst, dárdát, nyilakat hordoznak, s kardjok oly hosszú és sulyos volt, hogy két kézre fogva, vele a lóról lefelé vágtak.[45]
E nemzet történetéből a régi irók következő eseményeket jegyeztek fel:
E nemzet hosszú harcz után meghódítván a szomszéd népeket, az alan név oly kiterjedést nyert, mint a persa és parthus, s egész az ind tengerig és Gangesig hatolt[46].
Kr. e. 65 körül, midőn Pompeius a legyőzött Mithridat királyt üldözte, kérelmére az alanok szabad átmenetelt engedtek; majd 40 ezeren összegyülvén, Pompejust megtámadták, de nagy veszteséggel megverettek, mire az alanok királya követei által békét kért és nyert. Ekkor Pompejus az iberek ellen indult, az alatt az albanok ellene fellázadtak, melynek hirére Pompejus visszafordult s küzdve oly vízhiánnyal, hogy tömlőkben kelle azt hordani, az albanokat elérte, s ezek vezérét, a királynak testvérét, ki fegyverét már Pompejusra mérte, kardjával átszúrván, megölte.
Midőn a rómaiak a harcz végével a holttesteket fosztogatták, sok amazon paizst s csizmát találtak; miből azt következtetik, hogy az albánok hadseregében Caucas körül lakó amazonok is voltak[47].
Pontus nagy királya Mithridat nemcsak vitéz hadserege, 133s a leigázott népeknek szabadságra lelkesítése, hanem erős szövetségek létrehozása által is igyekezett Róma hatalmát megtörni. Kr. e. 88-ban titkos összebeszélés folytán, ugyanazon egy napon, 150 ezer rómait megöletett; ezután a fekete tenger melléki barbarokat – kik a vitézségökről hires scytha eredetű népek voltak – igyekezett egy szövetségbe egyesíteni Róma ellen; hol ez békés úton nem sikerült, fegyveres kézzel eszközölte azt. Igy történt, hogy Strabo szerint[48] segítségre sietvén a roxolánok Palaknak Scylur fiának (Silis), kit Mithridat vezére Diophant 6 ezer emberrel megtámadott, a roxolánok 50 ezernyi egyesült hada Diophant 6 ezernyi serege által megveretett.
Othó római császár alatt Kr. u. 68-al ezer roxolán a Dunán átcsapván, Maesiát kirabolta.
Majd Kr. u. 72-ben az alánok a Tana, Caspi tenger, Caucas és Maeot tava vidékén lakván, a Caucasi kapukon át méd és örmény országba berontottak, s Tiridát királyt legyőzvén, csaknem élve elfogták, s nemcsak gazdag zsákmánnyal megrakodva tértek vissza, hanem betörésökkel a parthusokat is félelembe ejtették.
Később azonban úgy Hadrian, mint Antonius alatt, egy roxolán sereg Dáciába, Moesiába nemcsak berontott, sőt Hadriant adófizetésre is kényszerítette[49].
A Kr. u. 117-ben trónra jutott Hadrian császár ösmerve az albánok vitézségét, velök barátságban élt, királyukat ajándékokkal megtisztelte; minek azon kedvező következménye lett, hogy midőn 134-ben Pharasman méd és örmény országot feldúlva, Cappadociába is be akart törni; az alanok tőle megvonván segítségöket, békén maradtak[50].
Kr. u. 123-ban élt Arrian többek közt Alanicá-t is írt, de a melynek csak a XVII. században Majlandban felfedezett azon töredéke ösmeretes, mely Arriannak az alanok elleni úti és hadi tervét tartalmazza[51].
134Majd Kr. u. 138-ban Antoninus Pius a békétlen alanokat gyakran megfékezte, s lecsendesítette[52].
Marcus Aurelius, Antoninus Philosophus idejében Kr. u. 174-ben, az alanok Pannonia feletti nyugoti részekig hatolva, a marcoman és katt háborúban a rómaiak ellen roxolanok, alanok, peucinek és costoboj népek harczoltak[53].
Jornandes írja, hogy a Kr. u. 235-ben császárrá választott Maximinnak anyja Abab, alán nemzetbeli volt, miért ő a getákkal s alánokkal folyvást jó barátságban élt.[54]
Kr. u. 242-ben III. Gordian császár az alanok által a philippi mezőkön legyőzetett; átalában Kr. u. a III. században a gothok az alanok tartományaiban elterjedvén, velök egyesültek, s őket hadjárataikban követték.
Később I. Sapor persa király az öreg Valerian római császárt árulás útján elfogván, Róma ellen a Caspi tenger melléki nemzeteket szövetségre hívta fel, azonban a bactránok, iberek, albanok és tauroscythák Sapor levelét nemcsak el nem fogadták, sőt Rómába követeket küldve, Valeriannak a lealázó rabságból kiszabadítására segélyt igértek[55].
Jornandes szerint a 260-ban uralkodni kezdett Gallien császár alatt az alanok Galliát pusztították.
Ezutáni időkben Aurélian Kr. u. 270 körül a gothokat haddal megtámadta, ezek a nagy erő ellen az alánok és roxolanokat hívták segélyül, azonban mind a mellett keményen megveretvén, a császár diadalmenetét Rómába goth, alan és roxolan hadi foglyok is kisérték, s e harczi szerencséje a Caspi tenger körüli nemzetek előtt tekintélyét magosra emelte[56].
Majd a vandalok és alanoknak egy része Nagy Constantin császár alatt Kr. u. 320 körül Pannoniában telepedett le, de itt a góthoktól nem találván magokat bátorságban, 60 év múlva elébb Galliába, innét Hispániába költöztek át[57].
135Más részök az előrohanó húnok által nyomatva, gyakori beütést tett Árméniába, melynek királya II. Artaschir egy megnyert harcz után fejedelmük ritka szépségű leányát Sathiniket nőül vevén, országa békéjét hosszú időre biztosította. Az új királyné alanokat használt testőreiül s udvari környezetül, később hozzá rokonai s más számos alanok is Ármeniába átköltöztek, közűlök volt az Arhavelik nemes és királyi rokonságú törzs, mely Ararat vidékén lakott. Ez alanok ettől fogva a Caucas déli lejtőjén maradtak, s ösmeretesek lőnek a byzanti, georgiai, armeniai, arab és mongolok előtt, majd a keresztyén vallásra is áttértek[58].
De még mindig jelentékeny része maradt e nemzetnek régi lakhelyén, úgy hogy midőn a húnok a IV. század vége felé Európára törtek, az alanok voltak elsők, kik útjokban állottak, azonban legyőzetvén, a húnokkal egyesültek, s egyesült erővel megtámadták a gothokat, kik meghódolván, fél Európát hatalmok alá hajtották; a gothok egy része, mely Hispaniába vonult, alangóthoknak neveztetett[59].
Peutinger Konrád is említi, hogy Kr. u. 412-ben a scytha eredetű, de az együttlakás következtében a vandalokhoz legközelebb álló alanok a vandalokkal szövetkezve, Galliába és Hispániába letelepedtek, s az alanok Lusitaniában Auguszta Emerita város vidékét, s egész Gallaeciát a Minus partjain nyerték lakhelyül[60].
451-ben a catalauni csatában Etele ellen Sangiban alanok királya nagy hadsereggel harczolt; miért ezután Etele az alanokat 452-ben haddal meg is támadta, de az alanok a visigothokkal egyesülve a húnokat visszaverték[61].
Etele halála után az alanok ennek fia Ellák szövetségesei voltak, azonban a netádi csatában Ellák a gepidák által megöletvén, a vele szövetséges nemzetek elszéledtek, s ekkor az alanok Kandax vezérükkel Kis Scythiába és alsó Maesiába telepedtek le[62].
Procopius írja, hogy kevés idővel Augustulus uralkodása 136(Kr. u. 475) után a rómaiak szövetségesül megnyerték a skirr, alan és goth népeket[63].
Kr. u. 530-ban Daravár ostrománál, 1200 massageta vívott Sunic, Augan, Sima és Ascan vezérük alatt Belizár mellett a rómaiakkal a persák ellen[64].
A XIII. század első felében élt Tamás spalatrói főesperes a magyarokat a massagetáktól származtatván, 884-ik évről irja: a massagetok nemzetének egy része kijővén saját földjéről, mely Mageriának neveztetik, egész Pannoniát a Duna mindkét partján elfoglalta[65].
German konstantinápolyi érsek említi egy 1232-ben kelt levelében, hogy a lazok, alanok, gothok, chazarok a keleti vallást követik[66].
Plancarpini János 1246-ban tett utazásában írja Cumaniáról, hogy ennek délről laknak az alanok, circassok, gazarok stb.
Rubrugius Vilhelm 1252-ben Ázsiában utazván, azt írja a comanokról: „e pusztaságon szoktak legeltetni a comanok, kik kapchat néven hivatnak; a németek pedig nevezik valanoknak; tartományukat Valaniának; Izidor pedig a Tana vizétől a Maeot taváig és Dunáig való földet mondja Alaniának.”
Baco Roger is így ír: ezen egész föld azon nemzeté volt, melyet cuman vagy helyesebben captacnak neveznek, ezeket a németek valana, Plinius és Izidor nyugoti alanok néven nevezi[67].
IV. Intze pápa 1253 s IV. Sándor 1258-ban kelt leveleiben alanok, gazarok, gothok említtetnek.
VIII. Bonifácz pápa 1299-ben kelt levelében szinte alán, chazar, és goth említtetik; a XIV. századbeli bécsi képes magyar krónikában Tanától délre lakó alan nemzet van följegyezve.
XXII. János pápa[68] 1329-ben egy pápai levelét az Ázsiában lakó magyar, malchayt és alan keresztyénekhez intézi.
137A Caucas melléki alanok még I. Justinian idejében Kr. u. 527 után nemzeti önállással birtak s a persákkal a rómaiak ellen szövetkezve, a Chrutzon hegy-szoroson és Caucasi kapukon gyakran átrontottak, s a római tartományokat pusztították.
563-ban, midőn az avarok az alánokhoz érkeztek, ezek fővezére Sárosnak közbejárása mellett jutottak a rómaiak ösmeretségébe s barátságába. Ugyancsak e Sáros barátságosan fogadta a rómaiaknak a turkoktól 569 körül visszatérő követeit, majd 573-ban Chosroës persa király ellen a rómaiakat tetemes hadsereggel segítette.
De nem sokára a rómaiaktól elpártoltak, mert már II. Tiberius császár az alanokat és a hún származású sabirokat gazdag ajándékokkal igyekezett a persáktól maga részére megnyerni. De ez nem sikerülvén, 580-ban az alanokat ősi lakhelyükről, a Cyrus vize mellékéről, római földön telepítette le, mire befolyással lehetett az, hogy ez idő körül az alanokat a turkok fejedelme Turxanth keményen megverte.
A Mauritius és Heraclius császárok alatt 582–641-ig a persák és rómaiak közt folyt háborúk alkalmával a római seregek Alaniába gyakran behatoltak.
Midőn 685-ben II. Justinian jutott a császári trónra, Alania már ekkor a szomszéd tartományokkal a rómaiak adófizetője lett.
Majd 703-ban az alanok Itatz fejedelmök alatt a rómaiak biztatására az avasgokat haddal megtámadták s ezek földjét pusztították.
1033-ban az avasgok királyának özvegye, alan eredetű Alda Anacuph várat a rómaiak kezébe adta.
Constantinus Monomachus alatt az alanok a római hadseregben szolgáltak. 1050-ben meghalván Zoë a császárné, a császár az alan fejedelemnek a császári udvarban kezesül levő leányát magához emelvén, királyi fénnyel vette körül.
Majd 1073-ban Ducas Mihály görög császár az alan származású Máriát nőül vette, ki azonban Alexius Commenius jutván trónra, zárdába elvonúlt.
Ezután 1188-ig az alanok a római hadseregben katonáskodtak.
138Még a XIII. században egy utazó, Alanar tartományt ismert India határán[69].
Ducas János uralkodása alatt, midőn a tatárok 1222 körül nyugotot elborították, több más nemzetek közt az alanokat is leigázták; kik azután a tatárok szokását, nyelvét s életmójdát elfogadván, ezek hadjárataiban részt vettek. Noga tatár fejedelem, az alanokat testőrségül alkalmazta.
Meghalván Noga tatár fejedelem; hogy az alanok a tatár uralmat lerázhassák, 1301-ben Palaeolog Mihály fiához Andronikhoz követeket küldöttek, kijelentvén, hogy ők 16 ezeren készek a rómaiakhoz átmenni, s ezeket a már akkor Ázsiát pusztító törökök ellen fegyverükkel segíteni. Andronik őket fejedelmi kedvezéssel fogadta s egy részöket azonnal elküldötte keletre; a jelesebb vitézeket pedig visszatartotta, hogy azok ugyanoda majd fia Mihály vezérlete alatt induljanak. Kik elébb elmentek, azok kezdetben vitézségüknek kitünő jelét adták, de azután a rómaiakat sokféle módon bosszantották, különösen a miatt, hogy hadizsoldjuk nem a szerződés szerint fizettetett; elébb kérve, majd fenyegetőzve próbálták kicsikarni hazabocsáttatásukat, mi azonban nem sikerülvén, midőn Raul, kit Andronik császár vezérekül rendelt, a haza készülődők elindulását erővel meggátolni igyekezett, az ebből kerekedett harczias verekedés közben egy alan Rault nyillal halálosan megsebesítette.
Ezután Andronik Rogert rendelte vezéröknek, de a kinek szigorúsága s bosszantásai miatt elkeseredvén, ellene összeesküdtek s Rogert magának a császárnénak házában, ki akkor férjével Drinápolyban tartózkodott, megölték.
Nem sokkal ezután elpártolásuknak régóta forralt tervét végrehajtani szándékoztak, s elhatározták, hogy átmennek a bolgárokhoz, kiknek akkor Osphentisthlab volt fejedelmük; az ez által hozzájok küldött vezérek alatt 1308-ban útnak indultak, de a bolgár határon az őket üldöző turcopulok által utoléretvén, köztök kemény harcz fejlődött ki, mely alatt az alanok puzdrái kiürülvén, mivel többé nem 139volt nyiluk, melylyel lőjjenek, futásnak eredtek, s végkép tönkre tétetvén, temérdek zsákmányaikat is elvesztették[70].
Mai korban az alan nép maradványaiul az osseteket lehet tekinteni, kik a Caucas magas bérczeinek hegyszoroslataiban laknak, s kiket az orosz évkönyvek jasz, a mult századbeli útazók as néven említenek[71].
Mannert az afghanokat tartja az alanok utódainak[72].
[1] L. I. c. 201.
[2] L. II. c. 43. 44.
[3] L. I. c. 8.
[4] L. XI. c. 8.
[5] Jahrbücher der Litterat. Wien 1833. B. XXII. s. 63.
[6] Theophan. Byzant. in Photii Bibl. Berolini 1824. p. 26.
[7] Jerney kel. ut. II. 233. l.
[8] Histor. L. VII. c. 8.
[9] De bello vandal. L. I. c. 11.
[10] U. a. de bello goth. L. II. c. 1.
[11] Procop. hist. arc. C. 7. vol. III. p. 48.
[12] Hist. Eccles. L. III. c. II. Jerney keleti ut. II. 245–6. l.
[13] II. k. 43. f.
[14] 29 f. Télfy 67. l.
[15] Cellarii not. orb. ant. II. 738. l.
[16] Rer. Hung. Dec. 1771. p. 4.
[17] St. Martin Memoires sur l’ Armenie II. p. 333.
[18] Brosset Wakhtang hist. de la Georgie p. 127. Dr. K. Neumann die Hellenen im Skythenlande I. B.
[19] Pers. Keilinschr. 74. l.
[20] Temudschin. Leipzig 1862. 57. l.
[21] Tud. Gyüjt. 1834. X. 102. l.
[22] Fejér Gy. Kunok 17 l. Horni Arca Noë p. 182.
[23] IV. k. 17.
[24] L. VI. c. XI. XV. XXV. XXX.
[25] III. k. 5. f. 19. §.
[26] Plinius L. VI. c. 20. Tabi.
[27] Amm. Marc. L. XXXI.
[28] Hist. rom. L. LXIX.
[29] Tud. Gyüjt. 1834. X. 115–6.
[30] Epist. L. W. epist. 1.
[31] De indinatione rom. imp.
[32] D’ Ohsson des peuples du Caucase 180. l.
[33] Conment. in Dionys. Perieget. V. 305.
[34] Temudschin 50. l.
[35] I. 215.
[36] XI. k. 8 f.
[37] Neumann die Völk. d. südl. Russl. 36. l.
[38] Strabo XI. k. 8 f. 6 §.
[39] L. XXXI. c. II.
[40] Neumann f. i. h.
[41] II. k. 5 f.
[42] III. k. 5 f. 19 §.
[43] Histor. L. I. c. 79.
[44] Strabo VIII. 3 f. 17.
[45] Gebhardi Magy. o. hist. Pest 1803. I. 110. l.
[46] Neumann die Völk. d. südl. Russl. 36–8. l.
[47] Zonaras Stritternél IV. 332. l.
[48] VII. k. 3 f. 17 §.
[49] Gebhardi f. i. m. I. 112. l.
[50] Dio Cass. hist. rom. L. LXIX. p. 794. Aelius Spart. I. 21–2.
[51] Neumann f. i. m. 36–8. l.
[52] Jul. Capit. 37 l.
[53] Jul. Capitol.
[54] Jornand. de reb. get. c. XV.
[55] Script. hist. Augustae Lipsiae 1765. II. 69. l.
[56] Script. hist. Aug. II. 165. l.
[57] Jornand. C. XXXI.
[58] Neumann die Völk. Des südl. Russl. 40. l.
[59] Erdmann 82. l.
[60] Jornandes de reb. Get. Lugd. Batav. 1597. 188. l.
[61] Jornand. f. i. m. 107 l. 124. l.
[62] U. o. 150. l.
[63] Hist. goth. L. I. hist. vand. L. I.
[64] Stritter I. 618–20. l.
[65] Hist. Salonit. c. 14. Schwandtnernél.
[66] Tud. Gyüjt. 1834. II. 119 l.
[67] Tud. Gyüjt. 1833. X. 110. l.
[68] Tud. Gyüjt. 1833. IX. 92. l.
[69] Eccard. Script. rer. Germ. II. 1451.
[70] Stritter T. IV. p. 320–22. 393.
[71] Neumann die Völk. d. südl. Russl. 40. l.
[72] Norden der Erde 267–8. l.