A mult század második felében a hazai történelem egyes jelesebb irók fáradhatlan szorgalma által jelentékeny előhaladást nyert; Deserici, Pray, Katona, Cornides stb. a régi történelem felderítésére szakképzettségük s ernyedetlen buvárkodásaik által igen sokat tettek; azonban nyilvánosságra bocsátott munkáikban a jászkunok történelmi élete csak mint mellőzhetlen kiegészítő rész lett felvéve.

Különösen Cornides (sz. 1732. † 1787.), a jászkunok történelmére kiváló figyelmet fordított, mert egyes írókból becses adatokat, s erre vonatkozó okmányokat gondosan gyűjtött, ezekből jegyzeteket állított egybe, sőt kisebb értekezéseket is írt, de a melyek könyvtárának Koppi Károly által 1792-ben kiadott jegyzéke szerint, kéziratban maradtak.

Vele egykorúlag Albert szász-tescheni herczeg kir. helytartó titkára Subich Ferencz, szinte nagy érdeket tanusított a jászkunok történelme iránt; mert ő volt az első, ki Kun László 1279-dik évi úgynevezett „Keresztségi oklevelét” a kir. titkos levéltárból lemásolván, azt még 1765 előtt a Jászkunkerületek közönségével, majd Prayval is közölte, ki ezt 1774-ben ki is adta; szinte ő utána közölte Fejér Gy. I. Lajos király 1370-ben Izopos István jászok birájához intézett levelét. (Cod. dipl. IX. IV. p. 221–2.) Irt ezenkivül Subich ily czimű értekezést: „Comentatio de Jazygibus et Cumanis”, de tudtomra ez csak kéziratban maradt, sőt ma már talán el is veszett, mert ennek egy csonka másolata egyedül Cornides kéziratai közt olvasható.

A XIX-ik század elején 1801-ben jászkun-kerületi főjegyző Horváth Péter, a jászkunok történelméről önálló munkáját – az e korban még tulsúllyal uralgó – latin nyelven ily czím alatt: „Comentatio de initiis ac majoribus Jazygum et Cumanorum eorumque Constitutionibus” – megirván, azt a kerületeknek bemutatta. Erre Makó Lőrincz alkapitány, Már András kiskunkerületi kapitány és nagykun Laczka János tiszti főügyészből alkotott három tagú küldöttség e munkát átvizsgálván, azt jelesnek találta; azonban egyhangúlag kifejezte jelentésében azon ohajtását, hogy bárcsak „e derék munka magyarul iratott volna… de ez a fogyatkozás annak kinyomtattatását meg nem akadályoztathatja; leszen még talán idővel valaki, ki azt magyarra által fogja fordítani.” E jelentésre a kerületek közgyűlése 1801. Jul. 16. 1899/1800 sz. alatt hazafiúi nemes lelkesedéssel elhatározta, hogy szerző „szorgalmas fáradozásáért a Publicumban megdicsértetvén, munkájának kinyomtattatását helyesnek és jónak találták a Districtusok; ugyanis azért ezen munka a Felséges Palatinusnak dedicaltatván, említett Notarius urnak megengedtetik, hogy azon munkáját 1000 exemplárokban nyomtattassa ki a Disctrictusoknak költségén, mely neki annak idejében meg fog téríttetni az illő districtualis cassábul,” ennek folytán Horváth munkája még ez évben Trattner Mátyás nyomdájában Pesten 17 íven, a jászkun kerületeknek Bedekovich Lőrincz mérnök által készített tiszta térképe kiséretében meg is jelent.

E mű legelőször állítván össze a jászkunok történetét összefüggő egészben, megjelenésekor nemcsak hazánkban, de külföldön is oly figyelmet gerjesztett, hogy az Allgem. Litteratur Zeitung 1804. August. 249-ik számában tüzetes birálatra méltatott, s kimutatott – bár nem lényeges – hiányai mellett is jeles becsűnek itéltetett, s azóta mind hazai, mind külföldi irók által gyakran idéztetik.

Majd a fáradhatlan munkásságú szerző felhasználva a birálatban tett figyelmeztetéseket, s ujabb történeti buvárlatai eredményét, fentebbi munkáját, elhagyva abból egyes jászkun községek leirását, magyar nyelven ily czím alatt: „Értekezés a kunoknak és jászoknak eredetekrűl, azoknak régi és mostani állapotjokrul. Pesten 1823” végül megtoldva egy kis értekezéssel „a jászkürtről” 10 íven ujra kiadta.

Ezután dicsérettel emlitésre méltók, a Tudom. Gyüjteményben megjelent egyes kisebb czikkeken kivül, a magyar őstörténelem legnagyobb buvára a halhatlan Horváth István, továbbá a fáradhatlan Fejér György és jeles kiskun hazánkfia Jerney Jánosnak, részint a hazai folyóiratokban, részint önálló munkáikban, tőleg Jerneynek 1851-ben kiadott „keleti utazásá”-ban foglalt tudományos fejtegetések.

1854-ben megjelent „Jászkun kerületek és Külső-Szolnok vármegye leirása ifj. Palugyay Imrétől”, de a mely az összes jászkunok történelmét csak röviden érintvén, leginkább egyes községek monographiáját tartalmazza.

Nem sokkal ezután kisújszállási orvos dr. Fekete Lajos adott ki ily czimű munkát: „A jászkunok története. Debreczen 1861”; ez kevés uj adatot s történelmi forrás megnevezése nélkül tartalmaz, s inkább a fentebbi munkák rövidebb-hosszabb kivonatából áll.

Ily hazafias igyekezet nyilvánulásai után is mindeddig a jászkunok történelmére nézve legtartalmasabb s eredetibb munka a Horváth Péteré maradt; de sem ez, sem hazánk ujabbkori legjelesebb történetiróinak azon eljárása, miszerint ők, különben korszakot alkotó jeles műveikben vagy egészen elhallgatva, vagy röviden átfutva a régibb történelmet, nemzetünk eseményeinek előadását csak a magyarok Árpád alatti megjelenésinél kezdik, – engem ki nem elégített; mert magyar őseleink Árpáddal s a jászkunok nem az égből hulltak vala alá, hogy ezt megelőző korból semmi történelmünk nem lenne. Majd őskori kutatásaimnál fel is tűntek lelkem előtt a húnmagyarscytha néptörzs ősi történelmének hol világosabb, hol homályosabb nyomai, itt néprege vagy költőileg feldíszitett hagyomány, ott tiszta történelmi alakban; kezdtem látni a kelet őstörténelmére nézve 1825. óta tett nagy mérvű felfedezéseket, ösmerni a hazai, még inkább a külföldi buzgó buvárkodást; s fájt lelkemnek, hogy hazai történelmünk ujabb felkentjei mindezeket nem méltatva kellő figyelemre, nemcsak ősi, de régi történelmünk ujabb felvilágosító kidolgozását idegen kezekre bizták; pirulva olvastam Thierrytől Etele és fiai jeles történelmét, mert ime nem mi magunk, de idegenek szorgalma mutatja fel őseinket világraható nagyságukban.

Ellebegett képzetem előtt, hogy ha az oly sok oldalról elfoglalt Szabó Károlynak, nemzetünk régi, kétes, homályos történelmi életét sok részeiben, oly meggyőző tiszta nemzeti combinatióval s fejtegetéseivel, valamint a görög és latin nyelvek alapos ösmeretével felvilágosítani sikerült; mennyire előhaladhatott volna régi történelmünk, ha a tiszta felfogás és beható birálat kitünő ajándékaival felruházott ujabbkori nagy történetiróink munkásságuk egy részét a régi, sőt az őskori történelmi viszonyok felderítésére is fordítják.

Én éreztem erőm gyengeségét, a vidéki élet szellemi eszközök tekintetében minden lépten nyomon zsibbasztó elszigeteltségét: azonban elhatároztam magamat, lelkesítve hazám szeretetétől, s hirneves őseinknek reánk visszasugárzó fényes tetteitől, hogy megküzdöm a nehéz munkát, s a jászkunok történetét nemcsak Kiov alatt magyar testvéreikhez lett csatlakozásuktól kezdve állítom egybe; de felmegyek az ősidők homályos, regeszerű eseményekkel kezdődő századaiba, felkeresem itt a gyakran kétes nyomokat, s mind jászkun testvéreimet, mind magyar hazánkfiait keresztül vezetem azon világraható történelmi események hosszú sorain, melyekben a főszereplők, különböző nevek alatt, húnscythamagyar őseink valának; s ha a források hiánya, zavartsága, talán nem helyes felfogás vagy túláradozó hazaszeretet nem mindenki meggyőződésével, nézeteivel egyező ösvényére vezetendnek is: de annyit talán sikerülend elérnem, hogy a hazai történelemmel foglalkozó ujabb hazai nemzedék figyelme szerény munkám által felhíva lesz az őstörténelem, bár legnehezebb, de legsikamlósabb, de azért, főleg nekünk magyaroknak, soha el nem mellőzhető századaira.

Hogy munkámban hiányok merülnek fel, azt legjobban magam érzem és tudom; s az, ki ez ős korszakban, hol biztos történelmi adatok gyakran századokról hiányzanak, az események müvészi simasággal folyó lánczolatát várja, csalódni fog. Azonban részint a tárgy nehézsége, részint azon kétes helyzet, miszerint éppen a húnmagyarscytha őstörténelem az, melyben talán mindegyik iró külön eltérő véleményeket állít fel; végre a vidéki zsibbasztó elszigeteltség, mely a szükséges szellemi eszközök egyrészétől vagy elzárt, vagy legalább azok kellő használhatásában gátolt: némi mentségül fognak szolgálhatni, s örömömre leend, ha ez első kötet összeállítására fordított 10 évi munkálkodásommal a testvér magyar nemzet őstörténelmének is egy két homályos pontjait némileg felderítenem sikerülend.

Nem hagyhatom említés nélkül azt sem, hogy hazai nyilvános könyvtáraink legnagyobb része még kellő pontossággal rendezve, s nyomatott könyv és kézirat sorozattal ellátva nincs, s e miatt a szükséges könyveket gyakran sok utánjárás mellett lehetne csak használatra kinyerni, sőt némelyeket megkaphatni nem is sikerült; s ez utóbbi esetben kényszerülve valék egy már e forrásból dolgozott más korábbi iró idézeteit használni.

Munkámban összefüggő egészet akarván nyujtani, a mennyiben az őstörténelem egyes kiszakított részeit előbbi irók által alaposan feldolgozva találtam: ezeket kellő pótlások vagy kihagyásokkal átvettem; s valamint a külföldi irók részint nemzetünkkel ösmeretlenség, részint elfogúltságból származó tévedéseit helyreigazítani igyekeztem; úgy kivántam lehetőleg kerülni a történelmi hűség rovására a nemzeti hiú dicsekvés, s hazaszeretetben túláradozásból származó elferdítését a tényeknek, s erőszakolását az adatoknak.

A 2-dik kötet a jászkunoknak hazánkban letelepedése, s itt lefolyt viszontagságos életének történelmét fogja – több százra menő eredeti s eddig legnagyobb részben kiadatlan oklevelek kiséretében – tárgyazni; s ha jászkun testvéreim nemzeti buzgalma s kegyeletes hazaszeretete úgy fogja akarni, a 3-dik kötetet a német vitézi rend szolgasága alóli visszaváltás részletes leirása, – szinte okmánytári függelékkel s egyes községek és puszták érdekes monographiájával – fogja képezni.

Végre, mit legelőször kell vala említenem, hálás köszönetemet nyilvánítom a tek. Jászkun-kerületek mélyen tisztelt közönségének azon ősök iránti tisztelet s hazafiúi kegyeletből származott nemes eljárásáért, mely szerint egész munkám megjelenését 200 példányra előfizetés által kegyesen biztosítani méltóztatott.

Irtam Kiskún-Halason, a kiskúnság hajdani egyik székhelyén, Mart. 1-én 1870.

Gyárfás István.