NÉGY (Az új fiú)
Augusztus közepe volt, a napok ilyenkor amolyan tengés-lengéssel teltek el, a Nap még perzselt, de a közelgő szeptember már érezhetően ott úszott a levegőben.
Augusztusban nem érdemes semmi újba belekezdeni. Ekkorra már Bence befejezte a nyaranta szokásosan megírandó regényét rég elfelejtette a szünidő eleji munkát, letudta a nyaralást is. Néha felhívta Rabcsák Gézát, de ott senki nem vette fel, mert Rabcsákék még a nyugati körútjukon portyáztak, vagy odacsörgött Bolla Petiékhez, de ők se válaszoltak, így hát jóformán egész nap otthon ült ölbe tett kezekkel, olvasott és várta az évkezdést.
A Bűn és bűnhődésen rágta át magát, kötelezőnek adták fel, elég vaskos olvasmány, gondolta augusztusban úgyis ráér, majd akkor kiolvassa. Raszkolnyikov mellől kanyarodott oda Damjanichékhoz.
"Ünnepi műsort kellene csinálni október hatodikára" üzente Béné. "Az idén november hetedikét már nem ünnepeljük az igazgató úgy döntött, helyette az aradi vértanúkra és Batthyányi Lajosra emlékezünk. Valami kis történelmi játék kellene, rövid jelenet, színpadkép, versek, zene stb."
Szegény Bence leült az írógéphez és befűzött egy tiszta papírt.
A történelmet mindig is szerette. Képes volt órákon át lapozgatni a Képes Történelem különféle köteteit. Bele-beleolvasott a szövegbe, de a legszívesebben a képeket nézegette. Bámulta a régi arcokat: királyokat, hadvezéreket, államférfiakat, tudósokat, művészeket, papokat. Ilyenkor gondolatban mindig utazott. Elképzelte, hogy ő mit tanácsolt volna Julius Caesarnak, mielőtt az átlépte a Rubicont, vagy hogyan vitázott volna Széchenyivel, mi legyen előbb, gőzhajó vagy lóverseny. Nyaranta történelmi regényeket fabrikált. A kalandozásokról, amikor magyar lovasok száguldották be Európát, és egy erdélyi fejedelemről, aki nem tudott dönteni, a törökhöz vagy az osztrákokhoz érdemesebb inkább húzni ahhoz, hogy az ország ismét egyesüljön.
"Damjanich központi figura kell hogy legyen. Ez a város szereti Damjanichot. Nem létező hősei és nagyjai híján egy győztes csata emlékére fogadta szívébe a szabadságharc nagy szakállú tábornokát."
A nyár elején a parkban egy éjszaka ledöntötték és brutálisan szétverték Damjanich mellszobrát. Azt hitték, hogy Marx.
Szegény Bence az írógép fölé hajolt, és ahogy mondani szokás, várta az ihletet.
Könnyen és gyorsan írt. A kezdet volt nehéz, az első mondatok leírása, aztán pillanatokon belül kibontakozott a történet. Kossuth ideges, nem tudja, mitévő legyen, helyesen teszi-e azt, amit tesz. Görgey, nyugodt, megfontolt. Már döntött, tudja, mi lesz a következő lépése, és nem fél annak következményeitől. Aztán a kérdőjelek: vajon felelős-e Görgey Aradért? Vagy tehetett-e volna ő akármit is a tábornok érdekében? S hogy élik át ezt a mártírhalálra készülő tisztek?
Szegény Bence könyveket lapozgatott. Igyekezett minél hitelesebb lenni. A vádiratok és az ítélet szövegét eredeti forrásokból másolta ki. Azután négy jelenetet írt. Az elsőben Kossuth és Görgey beszélget az aradi várban, Kossuth lelkiismeretfurdallások közepette lemond, és átadja a hatalmat Görgeynek. A másodikban Damjanichot a hadbíróság faggatja. A harmadik jelenetben a hadbíró felolvassa az ítéletet. Az utolsó részben a fogoly tábornokok a kivégzésük előtti éjszakán a cellákban töprengenek sorsuk felől, és leveleket írnak feleségeiknek.
Az egyes jelenetek közé versbetéteket tervezett. Petőfi: Európa csendes újra csendes... és a Szörnyű idő.
"Az egész" mesélte később "nem tellett bele alig fél napba".
Az első tanítási nap, amikor szokás szerint csak osztályfőnöki órák voltak, került az osztály elé a műsortervezet.
Már napokkal korábban, még az évnyitó előtt elvittem azt Bénéhez a lakására.
Egy társasházban lakott a férjével, a fiával, annak feleségével és a frissen megszületett unokával.
Zavarban voltam, mert még soha nem jártam egyik tanárom lakásán sem, ez az egész valahogy nagyon furcsa, egy tanár odahaza fapapucsot és házipongyolát visel, fakanál van a kezében, amikor ajtót nyitsz, s amíg a díványon beszélgettek, megkínál üdítővel.
Béné kitörő örömmel fogadta, amikor elmeséltem neki, hogy elkészültem azzal a műsortervvel, összecsapta a kezét és felkiáltott, hogy máris, s egyébként hogy én milyen rendes gyerek vagyok, ilyenkor a nyári szünetben ilyeneket megcsinálok.
Aztán bevonultunk a szobába, és amíg én kólát ittam, Béné elolvasta azt a pár gépelt oldalt, amelyet vittem, utána azt mondta, hogy csodálatos, és nagyszerű munka, és tényleg igazán remek, hogy a szünetemet felhasználva végeztem ilyen nagy munkát, ezt feltétlenül el fogja mondani az első nap az osztályban is, egyébként valóban nagyon meg van elégedve azzal, amit a műsorról kigondoltam.
Pár nappal utána bent ültünk az osztályban, és Béné azt mondta, hogy gyerekek, iszonyatosan sok a teendőnk, mert aki esetleg még nem hallott róla, október hatodikára mi csináljuk az ünnepi műsort, oké, hogy van még addig több mint egy hónap, a gond csak az, hogy nem értek még teljesen véget az iskola átépítése körüli munkálatok, a tetőszigetelést nem fejezték be, úgyhogy most két hét tanítási szünet következik, ez alatt a két hét alatt az igazgatói utasítás szerint minden osztálynak el kell mennie a szokásos évi osztálykirándulására, ezért a műsor előkészületei igazából csak szeptember közepén kezdődhetnek meg, szóval használjunk ki minden percet, amelyet együtt tölthetünk, mert kevés az időnk.
S akkor jelentette be azt Béné, hogy én micsoda munkát végeztem, mert feláldoztam a vakáció egy részét, hogy mire kezdődik az iskola, elkészüljek az ünnepi műsor tervezetével, úgyhogy mindenképpen megérdemlem az osztályfőnöki dicséretet.
Ezalatt én hallgattam, és azt gondoltam, hogy tehát nem tellett bele egy fél napomba se, dehát jó, végül is valóban megdolgoztam vele, az meg már csak az én magánörömöm, hogy ilyen hamar elkészültem.
Utána rögtön fel is olvasták a műsort, azért nem én olvastam fel, mert bizonyos helyzetben, bizonyos körülmények között, főként meg mikor izgatott vagyok, dadogok, és a felolvasás izgalmától inkább megkímélt engem is, és magát is az osztály.
Azt mondták, hogy alapjaiban jó a műsor, majd még több verset tesznek hozzá, meg zenét is, úgyhogy rögtön elkezdődött a szerepek kiosztása, ami nem ment túl könnyen, mivel a jelenetekben csak férfiak szerepeltek, a nyolc fiú pedig kevés volt az összes szereplő eljátszására, és éppen Kossuth szerepére nem akadt jelentkező.
Akkor érkezett meg Bakonyi Dénes.
Az igazgató hozta be a harmadik óra elején.
Már nem volt ismeretlen a cések előtt. Mindenki tudta, hogy a bébe jár, azonfelül matek faktos, gitározik, néha kosarazik és Rolling Stones-rajongó. Magas, jóvágású fiú, feltűnően okos, kellemes modorú és kiváló társalgó, igyekezett soha nem kimaradni egyetlen egy balhéból sem.
S most itt állt az osztály előtt azzal, hogy szeretne átjönni a cébe.
Még a nyár elején döntötte el. Hivatalosan soha nem indokolták meg, csak annyit mondtak, hogy rosszul érezte magát a régi osztályában, ő maga meg nem szívesen beszélt a dolgok hátteréről. Évekkel később aztán elmesélte Szegény Bencének azt a csetepatét, amely az utolsó bés osztálykirándulásán kialakult körülötte.
Az történt, hogy miután már Dénes lefeküdt aludni, nagy zajjal bejöttek a többiek, és felébresztettek mindenkit, amit Dénes keresetlen szavakkal szóvá tett, mire a többiek lehurrogták és közölték vele, hogy dögöljön meg minden kommunista fattyú. Dénes nem hagyta annyiban a dolgot viszonzásképp lefasisztázta az egész társaságot. De ez már csak az utolsó csepp volt a pohárban.
"Miért pont ők?" kérdezte az igazgató amikor a tanév végén Dénes megmondta neki, hogy szeretne átmenni a cé osztályba. "Az ások sokkal jobb társaság. Értelmesebbek is."
De Dénes nem tágított. Egyfelől a matek fakton is a césekkel volt együtt, másfelől általános iskolai ismerősei is ebbe az osztályba jártak.
"Hát jó" egyeztek bele végül az illetékesek, és Dénes nemsokkal ezután már Bénével tárgyalt.
"Ez egy szerényebb képességű társaság" mondta újdonsült osztályfőnöke. "Jó gyerekek, nagyok kedvesek, nagyon aranyosak, de szerényebb képességűek. Az ások vagy a bések sokkal okosabbak náluk."
Ezen kívül kioktatta Dénest, kivel lehet és kivel érdemes barátkozni, kit kell elkerülni, ki az osztály fekete báránya, ki miben a legjobb. Stb.
Dénes később elmesélte ezt a beszélgetést is Szegény Bencének.
"Azért volt egy pár meglepő dolog. Vona Robit már ismertem általánosból. Gyulát is ismertem a matekról. De Rabcsák Gézáról soha nem gondoltam volna, hogy tőle óvakodnom kéne. Nekem nem tűnt soha ilyen bajkeverőnek. Egyszer még elsőben, a főiskola tornatermében, egy szombat délután együtt kosaraztunk, aztán amikor mentünk haza, akkor elkezdett olyasmiről dumálni, hogy ő nem érti, hogy miért szidják annyian ezt a rendszert, pedig őszerinte baromi jó. Attól kezdve úgy gondoltam, hogy ez a Rabcsák egy csendes, szófogadó gyerek."
Az osztály Dénest nézte, aki ott állt az igazgató és az osztályfőnök között, és megszeppenten mosolygott.
Az igazgató azt mondta, hogy akkor most Dénes kimegy és mi, vagyis a harmadik cé megbeszéljük, hogy befogadjuk-e, azzal Dénest kiküldte a folyosóra.
Nem volt ellenvetés senki részéről, az osztály egyetlen egy dolgot kötött ki - ez Fila ötlete volt -, azt, hogy akkor Dénesnek el kell játszania az ünnepi műsorban Kossuthot, úgyis olyan magas, délceg gyerek, kiválóan alkalmas erre a szerepre.
Később kiderült, hogy Kossuth alacsony, cingár ember volt, de ez most nem ide tartozik.
A műsor végül jól sikerült, igaz a jelenetek, amelyeket írtam, valójában annak csak töredékét tették ki, mert az egyes részek előtt, között, és után versek, és zenés betétek váltogatták egymást.
Ezeket a betéteket a lányok válogatták össze, főleg Vági Ildi, az osztály vezető-szervező egyénisége, és ex-KISZ-titkára, aki csak azért volt ex, mert időközben megszűnt a KISZ.
Az ilyen ünnepségeket mindig a városi művelődési ház dísztermében tartották, mivel a gimnáziumban nem volt egyetlen egy olyan helyiség sem, ahol az egész iskola elfért volna.
Előbb elénekeltük a Himnuszt - korábbi években a szovjet himnusszal együtt - aztán jött egy ünnepi beszéd valamelyik tanár részéről, ezt követte a kijelölt osztály színpadi műsora, és végül az egészet a Szózat eléneklése zárta.
A műsor után az illetékes osztályfőnökök napokig fülelték a visszhangokat a tanári szobában, hogy utána eldicsekedhessenek a sikerrel az osztályuknak is.
Az eredeti forgatókönyv szerint az első jelenetben az aradi vár lovagtermében Görgey és Kossuth pipafüst mellett beszélgetnek, ez azonban a színpadon nem sikerült, mivel Vona Robi (Görgey) pipája nem gyulladt meg.
A szereplők a színháztól kölcsönkapott huszártiszti egyenruhában feszítettek, a bírák valódi fekete talárban voltak, a rabokat (engem és Gyulát) pedig láncra verve vezettek végig a színpad hátterében, ez lett a legsikeresebb, az egész nézőtér hangosan röhögött.
S volt még diavetítés, össztánc, pantomim és rengeteg zene, a végén meg fergeteges tapsvihar, s nagyon nagy boldogság Béné részéről, ezúttal nem mérte ő se szűkmarkúan az osztályfőnöki dicséreteket.
Pár héttel később, egy hétfői napon szóltak, hogy mindenki menjen be vagy az ebédlőbe, vagy egy olyan tanterembe, ahol van tévé, mert kötelező lesz végignézni a közvetítést a Kossuth térről, mivel az Országgyűlés elnöke kikiáltja majd a köztársaságot.
Történelemórán megkérdeztük, hogy mire jó ez a felhajtás, mi a különbség egy népköztársaság és egy köztársaság között, mire a tanár úr széttárta a karjait, és azt mondta, hogy gyerekeim, azzal belefogott egy hosszas és fárasztó magyarázatba, amely során a magyar történelem sorsfordulóit boncolgatta, és elmondta, hogy harmadjára fogják ma kikiáltani Magyarországon a köztársaságot, fel is sorolta a dátumokat, és még hozzá tett néhány dolgot, de valójában a kérdésre nem tudott válaszolni, hanem helyette gyorsan elhadarta azt, hogy jelképes gesztus, hogy az új államforma és az új alkotmány éppen a forradalom évfordulóján lép életbe.
Aztán bementünk az ebédlőbe, ahol már ott várakozott néhány másik osztály, leültünk és tizenegy órakor bekapcsolták a tévét, és végignéztük, ahogy bejelentik a Parlament ablakából, hogy az ország mostantól fogva köztársaság lesz.
S ekkor Bakonyi Dénes megkérdezte, hogy mi lesz, ezután majd nem ünnepeljük meg augusztus huszadikát, én meg azt feleltem, hogy valószínűleg nem, vagy legalábbis másképp, és Bakonyi Dénes azt válaszolta, hogy reméli, azért a tűzijáték továbbra is megmarad, és közben szélesen vigyorgott, én pedig ezt csak akkor értettem meg, amikor megtudtam, hogy Bakonyi Dénesnek augusztus huszadikán van a születésnapja.
[Tovább]
|