|| TARTALOM || VISSZA || TOVÁBB ||

Benedek Szabolcs: A nagy degeneráció



HAT
(Rock and roll)

  Rock and roll, mondja Bakonyi Dénes, és kezébe veszi a gitárt, alapjában véve nagyon egyszerű, három hangból áll, így, hogy tam-taram-tadam-tadam, és valójában ezt a három hangot variálod kedved szerint, ha még kicsit cifrázol is rajta, az már külön jó, ha meg lassítod az akkordokat, az onnantól már blues, tényleg ennyi az egész, csak ne ilyen görcsösen, több lendületet, összefolyóbb váltásokat bele, ám hiába magyaráz, én csak küszködöm, az ujjaim sorban lecsúsznak a húrokról, vagy rossz bundra teszem őket, és a ritmust is folyton eltévesztem, a tetejébe már azt se tudom, hol járunk, úgyhogy aztán leállunk, Dénes sóhajt, a fejét csóválja, és azt mondja, hogy pedig nagyon kell gyakorolnod, mert sose fogod megtanulni, azzal odamegy a lemezjátszóhoz és feltesz egy lemezt, Jagger énekel, Dénes meg kíséri a gitáron, tam-taram-tadam-tadam, I know it's only rock 'n'roll but I like it, like it, yes I do, így kívülről nézve tényleg nagyon egyszerű, kimondottan primitív, mi a fenének nem megy, a lendület, a dinamika.

  Akkor csinálunk egy dögös kis rock and roll bandát, mondja Dénes egy álmos kémiaórán, a béseknek már van, fel is léptek az egyik iskolai ünnepélyen, igaz, csak két gitár és egy énekes, dob nincs hozzá, viszont Dénesnek van egy dobja, állvánnyal együtt, az már majdnem elég, bár nem komplett felszerelés, de kezdetnek megteszi, és Sziszi meg úgyis dobolni jár a zeneiskolába, majd ő játszik rajta, és már csak gitárosok kellenek, meg egy énekes, saját számaink lesznek, nem utánzunk másokat, esetleg feldolgozásokat játszhatunk, de semmi több.

  A rock and roll Bakonyi Dénessel érkezik meg az osztályba, amikor felmegyek hozzá, üvölt a Stones, és Dénes odaadja Hobo könyvét a Kövekről, hogy olvassam el, muszáj, mert nagyon dögös, én meg elolvasom, és még nem nagyon hallottam Jaggeréktől semmit, tehát lemezeket is kérek, meghallgatom, jó, mondom aztán, és megkezdődik a vita, mert Dénes azt mondja, mi is ilyen zenét fogunk csinálni, rock and roll és rythm and blues banda leszünk, és régi zenét játszunk, mint a Legnagyobbak, jó, mondom, játsszunk olyan zenét, mint a Legnagyobbak, kérdés, hogy kik voltak a Legnagyobbak, és erre azt mondja Dénes, hogy ő csak a Beatles korai, üvöltős számait szereti, you make me dizzy, Miss Lizzie, when you call my name, meg az ilyeneket, én meg azt felelem, hogy mert nem is ismered a többit, aztán megint a zenekarról vitatkozunk, hogy majd hogy hívják, kémiaórán neveket írunk egymás alá, nem tetszik egyik se, aztán amikor délután boltba megyünk, én mutatom a hűtőpultnál a sajtokat, hogy itt a Bakonyi Camembert is, iszonyatosan büdös, de finom, mire Dénes azt mondja, hogy Bakonyi Kanember, és röhögünk, és már tudjuk, hogy akkor ez lesz a nevünk, Bakonyi Kanemberek, ami azért is jó, mert benne Dénes családneve, és valószínűleg ő lesz a banda főnöke, már csak azért, mert ő tud a legjobban gitározni.

  Aztán elkezdjük írnia számokat a mi lakásunkon, ott van Fedor Tibi, a focista, a város ificsapatának irányító középpályása, és neki van a legjobb hangja az osztály fiúi közül, ketten gitározunk, ő meg énekel, az enyém nagy klampírozás csupán, Dénes rám szól, hagyjam abba, helyette inkább tapsoljak, így hát utána már csak ő gitározik, Fedor Tibi énekel, én meg verem a tenyeremmel a taktust, rock and roll, rock and roll, és már írjuk is az első saját számunkat, hogy

Sztrájkolnak a szivargyári melósok
Csóró munkás fizetése nem túl sok
Drágán árul az a rohadt kenyérgyár
Mindenre csak azt mondják, hogy egységár,
  és a refrén meg az, hogy

hú-hú, hú-hú, hú...,
mert megbeszéltük, hogy igenis a társadalmi problémákról, meg ilyenekről fogunk énekelni, dögös banda leszünk, nem csak amolyan tingli-tangli zene, majd jól odamondjuk nekik, felvesszük magnóra és visszahallgatjuk, úgy első lépésre nem hangzik rosszul, csak kellenének még újabb emberek, így aztán szólunk Sziszinek, hogy akar-e dobos lenni, és Sziszi akar, azt mondja, csak szerkó legyen, lesz, ígéri meg Bakonyi Dénes, aztán belép Rabcsák Géza is, mert egy ismerősének van egy basszusgitárja, és azt bármikor kölcsön tudja tőle kérni, oké, mondjuk, akkor te leszel a basszusgitáros, és onnantól Dénes basszusgitár-leckéket ad Gézának, én meg próbálom magam nyüstölni a gitárt, pár akkordot megtanulok, de az a rock and roll, az a tam-taram-tadam-tadam sehogy sem megy, már kezdem a dolgot feladni, leszek inkább szövegíró, vagy én is énekes, ismerek olyan zenekart, ráadásul az is rythm and blues banda, amelyiknek két énekese van, közben Dénes azt mondja, hogy az iskola erősítőit kéne használni, hátha ideadják a próbákhoz, felmegyünk ketten a titkárságra, könnyebben megy, mint gondolnánk, azt mondják, csak engedélyt kell kérnünk az igazgatóságtól, és az engedélyt gyorsan meg is adják, miszerint mi, a gimnázium harmadik cés tanulói Bakonyi Dénes teljes felelőssége mellett péntek délutánonként a rajzterem melletti kis helyiségben az iskolai erősítőket használva zenélhetünk, erre azt mondja Dénes, oké, akkor pénteken már játszunk, addig írjon mindenki újabb számokat.

  S eljön a péntek délután, bevonulunk a rajzterem melletti kis helyiségbe, becipeljük a két nagy hangfalat, az erősítőt, ott van Dénes gitárja, és Géza is kölcsönkapta az ismerősétől a basszusgitárt, Dénes elhozta azt az egyszál dobot is Sziszinek, a földrajz teremből lecipeljük a térképállványt, mert annak olyan fémes hangja van, majdnem, mint a cintányérnak, van egy egész jó mikrofon is, ugyanaz, amelyikbe a tanévnyitókon az igazgató beszélni szokott, átrendezzük a padokat, hogy elférjen a banda, és én vittem egy magnót is, hogy megörökíthessük az első próbát, szóval akkor, Ladies and Gentlemen, a Bakonyi Kanemberek!, kezdődhet a buli, Dénes meg elővesz egy papírt, hogy átírta a számunkat a szivargyári melósokról, az a címe, hogy Cocaina Blues, a dallama ugyanaz, a szövege meg

A mélybe lehúz ez a Cocaina Blues
Tudom, ha kivagy, te is a porért nyúlsz
Lehet vadló, vagy halott virág
Ha repülök, enyém az egész világ,
mi meg megkérdezzük, mi a fene az a vadló, és mi a fene az a halott virág, mire Dénes dühös, hogyhogy nem ismerjük a Wild Horses-t és a Dead Flowers-et a Stones-tól, akkor értenénk a célzást is, aztán végigjátssza a számot, olyanok vannak még benne, hogy zsebemben lapul a szűrőtlen mari / halál, ne akard a játékomat elrontani stb., egész jó dolog, aztán ideadja a papírt, indul a magnó, Dénesé a szóló, Gézáé a basszus, Sziszi üti a dobot és a térképállványt, mi ketten Tibivel meg énekelünk, aztán leállunk, nem tudjuk elolvasni a szöveget:

Cocaina Blues, Cocaina Blues
Cocaina Blues.
  Rendben, mondja Bakonyi Dénes, akkor legyen valami más, és előveszi azt a számot, amelyet Gézával együtt írtak a héten, csak nincs teljesen kész, a refrénnél nem stimmel valami, majd megnézem, mondom én, és kicsit alakítgatok rajta, aztán lemásoljuk Tibivel, és jöhet a második dal, a Nagy Generáció, valami ilyesmi

Hánynom kell, ha azt hallom, hogy nagy generáció
Ezt darálja folyton folyvást apám és a rádió
Cukrosfejű jampecek voltak mindannyian ők
És állítólag buktak rájuk sorban a bomba nők,
a refrén utána

Nagy generáció Amerikában
Nagy generáció a filmgyárban
Nagy generáció a Rózsadombon
Elég volt belőlük, komolyan mondom,
és amint befejezzük, nyílik az ajtó, és belép a konkurencia, a bések punkbandája, megvető mosollyal az arcukon, és azt mondják, apafej, ez a ti együttesetek, a miénk, mondja Bakonyi Dénes, hát hogy hívják, Bakonyi Kanemberek, apafej, Bakonyi Kanemberek, röhögnek, nna játszatok akkor valamit, de Dénes azt mondja, csak akkor játszunk, hogyha ti kimentek, hallottunk benneteket, vigyorognak, kint a folyosón mindent lehet hallani, NAGY GENERÁCIÓ, mi, nem egy nagy durranás, és mielőtt vita robbanna ki, bejön Sanyi bácsi, a portás, és azt mondja, akkor, fiúk, kinek van itt engedélye arra, hogy péntek délután igénybe vegye az iskola helyiségeit, és Dénes mutatja a papírt, hogy mi zenélünk, itt van a névsor, ki van az együttesben, és azt mondja Sanyi bácsi a béseknek, akkor tűnés innen, mielőtt kiváglak benneteket, eredjetek haza, és a bések kihúzzák a csíkot, mi meg folytatjuk a próbát.

  A következő pénteken megint próbálunk, most zárva van a rajzterem melletti kis helyiség, és nem is nyitják ki, mert bepakoltak oda valami olyan dolgot, amihez senki nem nyúlhat, így aztán megyünk a tornaterembe, és ahogy cipeljük a cuccokat, egyszer csak szembe jön velünk Béné, és azt kérdezi, hát ti, mit csináltok itt, gyerekek, mi meg mondjuk, hogy csak úgy zenélgetünk, és erre azt mondja Béné, hát ez nagyon szép dolog, hogy péntek délutánonként is együtt maradtok, és nem rohantok szanaszét, és egyszer az osztály előtt is igazán megmutathatnátok, hogy mit tudtok, mi pedig megígérjük, és megyünk tovább a tornaterembe, bepakolunk, és összeszerelünk mindent, és kezdjük is a dolgot Dénes új számával, amelyet angolul írt, mert úgy hangzik a legjobban, és Dénes meg én énekelünk benne, Jackson City Blues, egy jenki munkás balladája, aki mielőtt elhagyja Jackson City-t, minden lyukat be akar tömni, aztán Chicagóba megy, hogy Mr. Ford munkása lehessen

When I'm in Jackson baby
I wanna .stuff all the holes
Yeah when I'm in Jackson baby
Don't wanna leave out yours
So when I stick around your house tonight
Don't forget to leave open your doors...
ilyenek vannak benne, és blues-t játszunk, néger blues-t, Sziszi egész jól dobol, úgyhogy rögtön utána felveszünk egy olyan számot is, ahol csak Dénes és Sziszi játszanak, egy instrumentális rögtönzés, az is blues, amikor bejönnek a takarító nénik, és csodálkoznak, hogy mi ez a nagy dübörgés, mert visszhangos a tornaterem, a falakról visszaverődik a dob meg a gitár, és mi elmondjuk, hogy most itt zenélünk, de tessék csak nyugodtan felmosni, bennünket nem zavar, azzal elkezdünk játszani, a takarító nénik meg belemártogatják a mosószeres vízbe a felmosóruhát, és már sikálják is a parkettát, aztán ránk néznek és mosolyognak, és miközben dübörög a rock and roll, tam-taram-tadam-tadam, a két takarító néni leteszi a felmosóruhát, összekapaszkodnak, és a tornaterem parkettáján ropják a táncot, rock and roll, rock and roll.

  Utána való héten pénteken megint próbálunk, és már ott van néhány lány is az osztályból, a rajzterem melletti kis helyiségben szorongunk, és bevezetésképp eljátsszuk az összes eddigi számunkat, a lányok megtapsolják, és azt mondják, hogy ez nagyon jó, és nagyon klassz, és hogy mink van még, amire Dénes azt mondja, hogy ma akkor betanulunk egy amolyan feldolgozásfélét, a zenét ő szerezte hozzá, azzal előveszi azt a zöld könyvecskét, tudják, a Villon-Faludyt, és mutat egy verset, hogy Ballada hűtlen barátnőmről, Celiáról, elkezdi játszani, mutatja, hogy kell, aztán odaadja a könyvet Tibinek és nekem, és rázendítünk, végigénekeljük mind a nyolc versszakot, mialatt Dénes szólógitározik, Géza basszusozik, Sziszi pedig továbbra is üti azt az egy szál dobot és a térképtartóállványt a földrajz teremből, aztán amint befejezzük a számot, nyílik az ajtó, és belép Béné, és azt mondja, gyerekek, csinálunk egy kis közös programot a testvérosztályunkkal, és mi lenne, ha ott fellépne a csapat, és a lányoknak is nagyon tetszik az ötlet, azt mondják, itt az ideje az első koncertnek, mi meg azt mondjuk, oké, miért is ne, végül is azért játszunk, hogy mások is hallják a rock and roll-t.

  S ahogy elmennek a lányok és velük együtt elmegy Béné, nyílik újra az ajtó, és bejönnek a bések, és azt mondják, hogy beszéltek Sanyi bácsival, hogy engedje meg, hogy meghallgathassanak bennünket, úgyhogy letelepednek az üresen maradt padokra, és azt mondják, hogy játsszunk, de nekünk nincs nagy kedvünk játszani, Dénes meg különösen utálja ezeket a fickókat, mert ők azok, akiket egy éve lefasisztázott az osztálykiránduláson, aztán mégis belevág egy furcsa dallamba, az ölébe fekteti a gitárt, és egy üvegnyakkal csiszol a bundokon, harsányan, élesen jajgatnak a húrok, és közben Sziszi is pergeti a két dobverőt a dob fenekén, én meg előveszek egy kerepelőt, és lassan, nagyon lassan tekerem, hogy csk-csk-csk, olyan, mintha egy buddhista szentélyben ülnénk, már csak a mormogás hiányzik, amikor egyszer csak felállnak a bések, és azt mondják, ebből ennyi is elég, és Tibi is feláll, azt mondja, neki mennie kell, mert edzése van, és Géza is feláll, hogy neki sincs kedve tovább itt maradni, így aztán hárman maradunk, Dénes, Sziszi, és én, tam-taram-tadam-tadam.
 

[Tovább]